nb1.hu

Súlyos sérülés Kecskeméten, távozó a Szparinál, Vasas-helyzetjelentés

Változás a Pécs-Halin.

 

NYÍREGYHÁZA – A DEAC JELENTÉSE:

 

"A DEAC elöljárói megállapodtak Trencsényi Bencével, így a Nyíregyházától távozó támadó klubunkban folytatja a karrierjét. A 20 esztendős futballista az előző idényben a Szpari második csapatában huszonnégy megye II-es összecsapáson tizenkilenc találatot termelt. Gólerősségét már a Tiszaújváros elleni edzőmeccsen is megtapasztaltuk, hiszen a 3-1-es győzelem során kétszer volt eredményes. Trencsényivel egy évre szóló szerződést kötöttünk.

 

“Elképzelhető, hogy a duplám is befolyásolta a szakmai stábot és a vezetőséget, bár az igazat megvallva egyik gólnál sem volt nehéz dolgom, gyakorlatilag csak be kellett passzolnom a labdát a kapuba. A felkészülést itt kezdtem el, de egy deréksérülés miatt néhány napot kihagytam, így lemaradtam az első két felkészülési találkozóról. A srácok kedvesen fogadtak, ebből kifolyólag a beilleszkedés nem okozott problémát, sőt, már néhány baráttal is gazdagodtam. A körülményekkel kapcsolatban szintén csak pozitív dolgokat tudok mondani, például a sérülésem során a SET-ben megtapasztalhattam, hogy milyen profi munka zajlik” – mutatott rá a fiatal labdarúgó, aki erősségei közé a gyorsaságát és a gólérzékenységét sorolja.

 

Gárdánknál már hagyománynak számít, hogy többen a sport mellett egyetemre is járnak. Ha minden jól alakul, Trencsényi Bence is ezt a tábort fogja erősíteni.

 

“A napokban hirdetik ki a ponthatárokat, abban bízom, hogy a Debreceni Egyetemen kereskedelem és marketing szakán folytathatom a tanulmányaimat. Fontosnak tartom a diploma megszerzését,hiszen sajnos bármikor jöhet egy nem várt sérülés, ami miatt jó, ha több lábon áll az ember. Nyilván a futball prioritást élvez, de szerintem össze lehet egyeztetni a sportot a tanulással” – hangsúlyozta Bence.

 

Augusztus elsején indul az új idény a harmadosztályban. Az eddigi edzőmeccsek alapján optimistán várja a startot új szerzeményünk.

 

“Még hibátlanok vagyunk az idei nyáron, ami bizakodásra adhat okot. A korábbi találkozók tapasztalatai alapján képesek lehetünk akár a feljutásra is, bár sok múlik azon, hogy milyen rajtot veszünk” – zárta mondandóját Trencsényi Bence."

 

KECSKEMÉT

 

"Térdsérülést szenvedett fiatal középpályásunk, Bodor Zoltán a Makó elleni edzőmeccsen, mely után segítséggel tudta csak elhagyni a pályát. Azóta sajnos kiderült, hogy hosszú kihagyás vár rá.

 

A 2003-as születésű Bodor Zoltán akadémiánk saját nevelésű játékosa, töretlen fejlődésével, szorgalmával és példaértékű hozzáállásával stabil helyet harcolt ki magának a felkészülés során a felnőtt keretben. Amikor pályára lépett, azt rendre jó játékkal, gólokkal és gólpasszokkal hálálta meg, így a szakmai stáb is elégedett volt vele.

 

A Makó elleni mérkőzésen térdsérülést szenvedett ifjú titánunk, és a vizsgálatok azt is kimutatták, hogy keresztszalag szakadásról van szó, ami több hónapos felépülési idővel jár a műtét után. Ezzel az is eldőlt, hogy az őszi szezonban már biztosan nem léphet pályára játékosunk.

 

„Gyufának” ezúton is sok kitartást, minél gyorsabb felépülést kívánunk, várjuk vissza a pályára!"

 

VASAS

 

"Szilágyi Zoltánt a szombati, DVSC elleni felkészülési mérkőzés 89. percében a játékvezető lökdösődés miatt kiállította. A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága játékosunkat egy soron következő felkészülési mérkőzésre tiltotta el.

 

Balajti Ádám a DVSC elleni találkozó 20. percében fájdalomra panaszkodott, ezért helyette Szatmári Lóránd folytatta a játékot. Támadónk bal csípője lett túlterhelve, de az első vizsgálatok után a pontos diagnózis érdekében további vizsgálatok is szükségesek. Ádám egy esetleges komolyabb sérülés elkerülése érdekében nem vesz részt a heti edzéseken.

 

Szivacski Donát szintén a Debrecen elleni felkészülési mérkőzésen sérült meg. Játékosunk ultrahangos vizsgálaton vett részt, mely során a vádlijában szerencsére izomsérülést nem diagnosztizáltak a szakemberek. A nagymértékű bevérzés miatt Donát kezeléseket kap, a heti tréningeket kihagyja.

 

Csató Martin elhúzódó sarokpanaszai a kezelések ellenére nem javultak, játékosunkra műtét vár.

 

Litauszki Róbert rehabilitációja megfelelő ütemben halad, a játékos egyéni edzéseket végez, fájdalmat nem érez. A rehabilitációs folyamat következő lépcsőfoka előtt Robira az ilyenkor esedékes kontrollvizsgálat vár.

 

Kapornai Bertalan rehabilitációja szintén a várakozások szerint zajlik, fiatal labdarúgónk már futóedzéseket végez.

 

Feczesin Róbert múlt héten csatlakozott a csapatedzésekhez, támadónk panaszmentesen, a kerettel együtt készül az előttünk álló bajnoki szezonra.

 

Július 5-én adtunk hírt róla, hogy Guzmics Richárd klubunktól edzéslehetőséget kapott. A tréningek befejeződtek a játékos számára, Guzmics Richárd már nem vesz részt a csapatedzéseken."

 

PMFC-HALADÁS

 

"A Szombathelyi Haladás elleni összecsapás augusztus 2-ára került át, a találkozót a televízió közvetítésre jelölte ki.

 

Amint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Labdarúgó Szövetség nemrég elkészítette a Merkantil Bank Liga 2021/22-es őszi idényének pontos időbeosztását, amely szerint a bajnokság 1. fordulójában a Szombathelyi Haladás együttesét fogadjuk a PMFC Stadionban. A Versenybizottság mai határozata értelmében azonban tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy változott a kezdési időpont, így az eredetileg augusztus 1-re (vasárnap) kiírt találkozó augusztus 2-án, hétfőn, 20:00 órakor kerül megrendezésre. A találkozót a televízió élő közvetítésre jelölte ki.

 

A jegy-, és bérletvásárlással kapcsolatban hamarosan részletesen tájékoztatjuk szurkolóinkat."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC