Súlyos sérülés Nyíregyházán, távozó Dorogon, új koncepció Budafokon - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Súlyos sérülés Nyíregyházán, távozó Dorogon, új koncepció Budafokon

Nagy Benjámin - 2021. August 25. Wednesday 11:37
Elköszönt a Pécs távozója, debütáló Budaörsön.
Kép forrása: nyiregyhazaspartacus.hu

 

NYÍREGYHÁZA

 

"Erre szokták azt mondani, hogy van egy jó, meg egy rossz hírem. A rossz hírt már vasárnap tudtuk, hogy Papucsek Barnának megsérült a térde a Budaörs elleni találkozón. Egy vendég játékos meglökte Szokol Zsoltot, aki így épp Papucsek elé esett, aki így ütközött csapattársával. Amikor a földön maradt, sejteni lehetett, hogy nagyobb a baj, Jánvári Gábor azonnal jelezte is, hogy cserélni kell majd. A találkozó után bekötözött térddel állt az öltözőbejáratnál, és abban reménykedett, nem szakadt el teljesen a szalag, mert akkor hosszú, akár fél éves kihagyás várt volna rá. Szerencsére az első diagnózis jó hírekkel szolgált. 

 

- Az oldalsó szalag szakadt el részlegesen az első vizsgálatok alapján, de teljesen pontos képet szombaton kapunk. Barna szerencsére jól érzi magát, elképzelhető, hogy műtétre sem lesz szükség, ez a következő napokban eldől. Ha mégis be kell avatkozni, az egy kisebb operáció lenne. Ha jól alakulnak a dolgok, hat hét múlva újra számíthatunk Papucsek Barnára - mondta Darabos Balázs erőnléti edző. 

 

A csapatkapitányt várják vissza a társak is. Nem csak a játékára, harcos mentalitására is szüksége van a Szparinak!"

 

DOROG
 

"Tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat, hogy fiatal támadónk az harmadosztályban folytatja pályafutását!

 

 

 

20 éves játékosunk 2015-ben csatlakozott utánpótlásunkhoz, majd végigjárva a korosztályos csapatokat, klubunk profi szerződést kötött vele 2020 nyarán. Pályafutását a több játéklehetőség érdekében az NB3-as Komárom VSE együttesében folytatja, amihez sok sikert kívánunk!"

 

BUDAFOK

 

"Nem csak a jelentősen átalakult NB II-es csapatunknál, hanem klubunk tehetségközponttá minősített utánpótlásában is tartalmasan teltek az elmúlt hónapok. Pacsi Bálint vezetésével elkészült az a szakmai koncepció, amely a budafoki labdarúgás hagyományaira épül és két fő szempont mentén határozza meg a munkát. 

 

“A sportszakmai képzés középpontjába a játékosok döntéshozatali képességének fejlesztése került” - mondta utánpótlás szakmai igazgatónk. “Az edzéstervezés kiindulópontja a korábbiaktól eltérően nem a fizikum fejlesztése, hanem a mérkőzés, a játék. Motivált, a pályán jól látó, mozgékony, kreatív játékosokat szeretnénk nevelni. Olyan egyéneket akik csapatban tudnak futballozni. Legalább ennyire fontosnak tartjuk az emberré nevelést, a gyerekek szociális kompetenciáinak fejlesztését, így a koncepció tartalmaz mentális készségeket fejlesztő, csapatépítő és egyéb gyermekvédelmi programokat is.”

 

Újítás az is, hogy a játékosokkal koordinációs tréner és gyógytornász is foglalkozik, akiknek munkáját folyamatos mérések (FMS, YoYo teszt, magasság és ülőmagasság mérés, technikai pálya tesztek) alapozzák meg, így segítve elő a robbanásszerű növekedés meghatározását, a sérülés megelőzési program kialakítását, sérülés diagnosztikát, valamint az eredményes rehabilitációt.

 

“Tehetségközpontként célkitűzésünk az is, hogy a kerületi és környékbeli óvodákkal, iskolákkal, valamint a hozzánk tartozó, körzetközpontként működő egyesületekkel szakmai kapcsolatot alakítsunk ki, segítsük a munkájukat, ezáltal pedig minél több tehetséget neveljünk az egyesület és az egész magyar labdarúgás számára. Örömmel tölt el bennünket, hogy mindenhol pozítivan fogadják elképzeléseinket” - fogalmazott Pacsi Bálint.

 

Az interaktív módon elkészült koncepció megvalósításában több újonnan kiválasztott, alapvetően főállású edző vesz részt, ám a motivált és pedagógiailag is felkészült szakembergárdának tagjai olyan trénerek is, akik már hosszú évek, évtizedek óta kötődnek a budafoki labdarúgáshoz.

 

A budafoki utánpótlás edzői csapata

U7: Kardos Zsolt, szekcióvezető
U8: Markó Tímea, koordinációs tréner
U9: Keresztes Zoltán
U10: Katona Tamás 
U11: 
Zsupanek Péter
U12: Luhály József
U13: Gula Dávid, videóelemző
U14: Hagymási Zoltán
U15: Gál Lajos
U17: Schmél László-Pataj Csaba
U19: Szabó Viktor
BMTE II.: Pozder Nenad
gyógytornász: Dömötör Blanka
Grassroots-koordinátor, csapatépítő tréner: Dr. Molnár István Jenő Phd"

 

BUDAÖRS

 

"Debütált bajnoki mérkőzésen a felnőtt csapatban Jász Gergő. A mindössze 16 éves játékos a szerdai Győr, valamint a vasárnapi Nyíregyháza elleni bajnoki is csereként jutott szóhoz.

 

Fiatal tehetségünk 2018 nyarán még 14 éves kora előtt került Csepelről Budaörsre. Előbb az U15-ös csapatot erősítette, majd gyorsan szedve a lépcsőfokokat az U17-eseskhez került, de már az U19-ben edz – meccseket pedig mind a 17, mind a 19 évesek között játszik. Tavaly nyáron pedig – 15 évesen – a felnőtt csapattal kezdte meg a felkészülést, sőt élete első nagyok között lejátszott mérkőzésén mindjárt gólt szerzett.

 

Gergő idén májusban kötött hároméves profi szerződést klubunkkal.

 

Gratulálunk a debütáláshoz, és további szép sikereket kívánunk csapatunk színeiben!"

 

PÉCS

 

"A középpályás a másodosztályban szereplő Kecskeméti TE együttesében folytatja pályafutását.

 

A 34 esztendős Bartha László 2020 nyarán az élvonalbeli Paksi FC-től érkezett Pécsre, ahol az NB II-ben 30, míg a MOL Magyar Kupában 2 alkalommal lépett pályára. A középpályás ez idő alatt 1 gólt szerzett a PMFC színeiben. A pályafutását az újonc Kecskeméti TE gárdájában folytató játékos az alábbi gondolatokkal búcsúzik:

 

– Köszönöm szépen a bizalmat a szurkolóknak és egyben nagyon sajnálom, hogy nem tudtam annyi örömet szerezni nekik, mint amennyit szerettem volna. Minden helyzetben tartsanak ki a csapat mellett, mert ezek a srácok megérdemlik, tényleg nagyon sokat tesznek a sikerért! A játékosoknak köszönöm szépen azt a tiszteletet, amit kaptam tőlük és kívánom, hogy mindig maradjanak meg ilyen jó embereknek! Nem utolsó sorban pedig sok sikert kívánok a bajnoksághoz – nyilatkozta Bartha László.

 

A középpályásnak köszönjük a PMFC-ért végzett munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk!"

 

 

LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!