nb1.hu

Szanyónak lelkiznie kellett

Elmondta, mi lett volna, ha reggelig játszanak.

Kinevezése után 4 meccsből 4-et megnyert Szanyó Károly a Vasassal, az első tavaszi fordulóban viszont a játéknap legnagyobb meglepetése az volt, hogy a Siófok legyőzte az angyalföldieket Újpesten. A piros-kékek holnap Csákvárra látogatnak.
 
Szanyó viszont még vissza is tekintett a múlt heti történésekre a klubhonlapnak adott nyilatkozatában:
 
„A héten egy kicsit a játékosok lelkével is kellett foglalkoznom, hiszen megviselte őket a Siófok elleni kudarc. Úgy éreztem az edzéseken, hogy mindenki nagyon pozitívan áll a további feladatokhoz, ami szerencsére nem csap át görcsös bizonyítási vágyba. A Siófok ellen a csapat megtett mindent, amit lehetett, de ez egy olyan mérkőzés volt, amelyen talán akkor sem rúgtunk volna gólt, ha reggelig játszunk. Nem vár ránk könnyű mérkőzés Csákváron sem, hiszen egy stabilan védekezni tudó együttesről van szó, amely veszélyesen támad. Minden pontra nagy szükségünk van, három pontért utazunk, hiszen szeretnénk kiküszöbölni a csorbát és kárpótolni szurkolóinkat. Király Botond a héten már futómunkát végzett, de nem kockáztatunk, ezért most még nem lép pályára, de a Győr ellen már számítunk rá. Rajta kívül Hinora Kristóf hiányzik, aki hétfőn megkezdte a rehabilitációt.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC