nb1.hu

Szenzációs gól a szegedi játékostól, dicséretet kaptak a Szpari-drukkerek – reakciók

Csalódott a Hali edzője, Kemenes óriási sikerről beszélt.

Az NB II-ben a 24. fordulóból kilenc meccset rendeztek meg vasárnap. A Diósgyőr nagy feltámadást produkált a Szolnok ellen. A Hali otthon kapott ki a III. Kerülettől, illetve a Kecskemétet a Csákvár győzte le. Cikkünkben összeszedtük az edzői értékeléseket.
 
Szentlőrinc-Békéscsaba 2-1
 
Marián Sluka: "Fontos győzelmet arattunk, pedig nem játszottunk annyira jól, mint az előző fordulóban Nyíregyházán, de eredményesebbek voltunk. A Békéscsaba minőségi támadójátékot produkált, de jól reagáltunk az egyenlítésre, utána okosan futballoztunk. Láttam a fiúkon az alázatot, amit meg kell tartani, mert még messze vagyunk a célunktól."
 
Schindler Szabolcs: "Felforgatott csapattal léptünk pályára, de így is volt esélyünk. Az első félidő végére feljavultunk, de egy újabb hiba eldöntötte a mérkőzést."
 
Budaörs-Nyíregyháza 0-0
 
Toldi Gábor: "Győzelmi reményekkel léptünk pályára, de nem tudtunk annyi helyzetet kialakítani, amennyit szerettünk volna, a Nyíregyháza előtt adódtak nagyobb lehetőségek. Az első félidő kiegyenlített játékos hozott, helyenként mezőnyfölényben futballoztunk, ám végül meg kellett elégednünk az egy ponttal, amit a mi helyzetünkben nagyon meg kell becsülnünk."
 
Feczkó Tamás: "A második félidőben mutatott teljesítmény alapján rászolgáltunk volna a győzelemre. Két olyan szituáció is volt amikor a kapussal álltunk szemben, a harmadiknál pedig a játékvezető lefújta a találkozót. De csak magunkat okolhatjuk azért, hogy nem nyertünk, nem elég egy félidőn át jól teljesíteni, 90 percig kell így futballoznunk. Örömteli, hogy ilyen sokan elkísértek bennünket a szurkolók, hazai pályán éreztük magunkat. Köszönjük a buzdítást!"
 
Soroksár-Győr 2-2
 
Lipcsei Péter: "Tudtuk, hogy nagyon jó csapat az ellenfél, amelyben több rutinos, korábbi NB I-es játékos szerepel. Minden labdarúgóm kihajtotta magát, bár négy hazai mérkőzésünkből most volt a leggyengébb a teljesítményünk. Kétszer is vezettünk, meg kellett volna tartani az előnyt, nem érdemeltük meg, hogy pontokat veszítsünk. A végén nekünk kellett volna szabadrúgást rúgnunk, amikor Vernes Richárd lerántotta Ternován Patrikot."
 
Klausz László: "Örülök a csapat mutatott játékának, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, majd egy pontrúgás után újra sikerült egyenlíteni. Kétszer is vert helyzetből állt fel a csapat, ami a mentális erőt is mutatja, nagyon bízom benne, hogy többek között ennek köszönhetően is, a következő mérkőzésről már győztesen tudunk lejönni. Le a kalappal a játékosok előtt, fiatalok, idősebbek, úgy gondolom, hogy mindent bele tettek."
 
Tiszakécske-Szeged 0-4
 
Visinka Ede: "A legjobb csapat a Szeged, amellyel az elmúlt időszakban találkoztunk. Szenzációs gólt rúgott Horváth Krisztofer, ő különbséget jelentett a pályán. Veszélyesen kontrázott a Szeged az első félidőben, de a gólokat átlövésből kaptuk. Az első félidőben jól játszottunk, mentünk előre, a második játékrészben igyekeztünk tartani az aktív eredményt és gólt szerezni. Sajnos, a harmadik gól eldöntötte a meccset. Ekkor sem estünk szét, rúgtunk még egy kapufát, és volt egy büntetőgyanús helyzet. A hiányérzetem abból fakad, hogy nagyon könnyen kaptuk a gólokat. A Szeged dominált, és megérdemelten nyert. Ettől függetlenül mindenáron bent szeretnénk maradni!"
 
Andorka Péter: "Egész héten remekül dolgoztak a játékosok, aminek meg lett az eredménye. Profi hozzáállással, jól játszottunk, két gyönyörű átlövésgólt szereztünk, és végig taktikusan, jól futballoztunk."
 

Dorog-Budafok 0-2
 
Fenyvesi László: "Jól játszottunk, helyzeteink voltak, de egy védelmi hiba eldöntötte a három pont sorsát."
 
Csizmadia Csaba: "Nagyon nehéz helyzetben, igazi csapatként arattunk győzelmet, bizonyítva, hogy az elmúlt időszak negatív spirálja nem a csapategység hiánya miatt volt. Ma minden pályára lépő futballistám kitett magáért."
 
Haladás-III. Kerület 0-1
 
Németh Szabolcs: "Több lehetőségünk volt, de egyiket sem használtuk ki, ezzel szemben a vendégek egyetlen helyzetükből gólt szereztek. Csalódott vagyok az eredmény miatt, de azért dolgozunk, hogy kijavítsuk a hibákat. Több van a csapatban, mint amit jelenleg produkál."
 
Kemenes Szabolcs: "Óriási sikernek tartom a három pont megszerzését, egy olyan Haladás otthonában, amelyik az NB I-re pályázik. A játékosaim óriási munkát fektettek a három pont megszerzésébe."
 
Ajka-Pécs 1-0
 
Kis Károly: "Jó csapatot győztünk le nagy küzdelemben. Több helyzetet is kidolgoztunk, és egy látványos góllal nyertünk."
 
Vas László: "Fájó vereséget szenvedtünk. Adódtak nagy helyzeteink, csak sajnos pontatlanok voltunk."
 
DVTK-Szolnok 3-2
 
Kondás Elemér: "Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk, mert az elején az ellenfelünk nem is törekedett a gólszerzésre, kilenc emberrel, de néha tízzel védekeztek. Ezt amúgy is nagyon nehéz feltörni, mi pedig lassan járattuk a labdát, több egy az egy elleni párharcot kellett volna megnyerni a széleken, és több beadással veszélyeztetni. Ráadásul egy jól eltalált lövéssel megszerezték a vendégek a vezetést, ami még inkább az ő malmukra hajtotta a vizet. Ezt követően belehibáztunk, és akkor már 2-0-ra elmentek, abból kellett a csapatnak felállni. Szerencsére már a szünetig egalizáltunk, mert hátrányban extra dolgokat vállaltak a játékosok, és a második játékrész elején bevittük a győztes találatot is. Könyves Norbi akár el is dönthette volna a mérkőzést. A vendégek természetesen megpróbáltak legalább egy döntetlent kihozni a mérkőzésből, mi pedig sajnos kapkodtunk, nem mindig volt meg a labda. A végén küzdeni kellett, és a játékosok küzdeni tudásunknak köszönhetően húztuk be a mérkőzést. A mai mérkőzésen is három pontot szereztünk, de nagyon értékes három pontot, amivel tovább tudtuk növelni az előnyünket."
 
Romanek János: "Először is szerenék gratulálni Kondás Elemérnek és a DVTK-nak a győzelemhez! Az eléjén működött a tervünk, fegyelmezetten védekeztünk, és gyors kontrákat vezettünk, kétgólos előnyre tettünk szert. A folytatásban azonban könnyen elkerülhető gólakat kaptunk, majd egy véleményes 11-essel megnyerte a DVTK a mérkőzést. Sokat tettünk a győzelemért, azt mondtam az öltözőben a játékosoknak, ha bármikor kikapunk, akkor így kapjunk ki. Ha a DVTK a vége felé húzza az időt, akkor valamit jól csináltunk. Nekünk nem a DVTK otthonában kell győzni, hanem hazai pályán kell a pontokat gyűjteni. Aki így küzd labda nélkül, és így játszik a labdával, az nem egy kieső csapat. "
 
Csákvár-Kecskemét 2-1
 
Mónos Tamás: "Ez egy nagyon fontos győzelem. Tudtuk, hogy a Kecskemét jó csapat, de ugyanúgy készültünk, ahogy eddig, most volt egy kis szerencsénk is viszont. Mindenki éles volt, agresszívak voltunk, előre védekeztünk, így megérdemelten nyertünk összességében."
 
Szabó István: "Nem érdemtelen a hazai csapat sikere. Az első félidőben a játékunk megfelelő, helyenként jó is volt, megszereztük a vezetést is. A másodikban viszont a Csákvár akarata érvényesült, a széleken meg tudtak minket bontani, igaz, két kapufát is lőttünk. Mindkét csapat győzelemre játszott, a Csákvár belőtte a helyzeteit, mi nem."
 
A Vasas-Siófok meccs ma 20 órakor kezdődik. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC