nb1.hu

Szerződéshosszabbítást jelentett be az ETO – reakció

Emlékezetes gólt is szerzett a rutinos játékos.

A Győr bejelentése:
 
"Kiss Máté újabb két évvel hosszabbította meg nyáron lejáró szerződését, ami azt jelenti, hogy a rutinos középpályás 2024. június 30-ig az ETO játékosa marad.
 
Az elmúlt szezonban jó formának örvendő, több fontos gólt szerző Kiss Máté két évvel meghosszabbította a szezon végén lejáró szerződését, így 2024-ig az ETO játékosa marad. Kiss Máté az ETO utánpótlásában nevelkedett, majd zöld-fehér mezben mutatkozott be az élvonalban a 2007/2008-as szezonban. Egészen 2012-ig volt a klub játékosa, majd többször is kölcsönben szerepelt más együtteseknél. Játszott többek között Siófokon, Mezőkövesden és Gyirmóton, majd a Zalaegerszeg igazolta le, ahonnan 2019-ben tért vissza az ETO-hoz. A rutinos középpályás szabadrúgás góljaival hívta fel magára a figyelmet az idei szezonban. Minden bizonnyal pályafutása egyik legemlékezetesebb gólját szerezte a MOL Fehérvár elleni Magyar Kupa mérkőzés második félidejében, amivel egyenlítettünk, majd a hajrában Farkas Balázs büntetőjével az elődöntőbe jutottunk, átlépve nagy ellenlábasunkon.
 
– Nagyon örülök, hogy sikerült megegyeznem a vezetőséggel, az volt az elsőszámú célom, hogy az ETO-ban tudjak játszani továbbra is – mondta Kiss Máté. – Szerencsére a tavaszi szezon nekem is, és a csapatnak is jól sikerült, az utolsó öt mérkőzésünket megnyertük, ami elég jól néz ki. Ennek az újabb két évnek nagyon örülök, már csak amiatt is azt gondolom, hogy fontos szerepem lesz, mert jövőre is sok fiatal kap lehetőséget, őket mindenben segíteni szeretném. Nagyon várom már a felkészülést, játszani szeretnék, minél több időt a pályán tölteni, és mint már mondtam, a fiataloknak jó példát akarok mutatni, mint rutinos játékos."
 
Kiss Máté a HLSZ adatbankja szerint a mostani idényben 24 NB II-es bajnokin lépett pályára, a statisztikai lapján négy gól szerepel. Kiss NB I-es tapasztalattal is rendelkezik, a legmagasabb osztályban 110 összecsapáson tehette le a névjegyét. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC