nb1.hu

Szerződéskötések a Lokinál, visszatérő a Szparinál

Hivatalos bejelentések.

A DVSC közleménye:
 
"Klubunk profi szerződést kötött két saját nevelésű labdarúgójával, Fűzfői Márkkal és Pelles Dominikkel.
 
A 17 esztendős középpályás, Fűzfői Márk végigjárta a DLA ranglétráját, alapembernek számított a korosztályos együttesekben, most pedig a DVSC második csapatában számítanak játékára. Az idei szezonban eddig négy mérkőzésen kapott szerepet a kis Lokiban, három alkalommal kezdőjátékosként.
 
A 18 éves Pelles Dominik szintén együttesünk saját nevelésű labdarúgója. A hórihorgas belső védő is alapembere volt csapatainak, jelenleg pedig ő is a DVSC II. tagja, az idei bajnokságban eddig kétszer szerepelt a kezdőcsapatban."
 

A Szpari bejelentése:
 
"Kecskeméti Péter visszatért a Szparihoz. A 18 éves játékos a Bozsik Akadémiában kezdte pályafutását, majd a Honvédhoz került 2015-ben. Az első profi szerződését a Ferencvárostól kapta két évvel ezelőtt.
 
Nyáron felkészülési mérkőzésen a Gesztely ellen már tesztelte a Nyíregyháza Spartacus, és jó benyomást tett a szakmai stáb tagjaira a támadó szekcióban bevethető fiatal labdarúgó, most pedig mindenben megállapodtak a felek, így szerződést kötött vele a klub."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC