nb1.hu

Szerződést bontott a DVTK középpályásával, megvan a Pécs első igazolása

Távozó középpályás Mosonmagyaróváron.

A DVTK HÍRE:
 
Közös megegyezéssel szerződést bontott a DVTK és Németh Márió
 
"A középpályás tavaly nyáron érkezett, és az előző idényben 28 mérkőzésen 2 gólt szerzett. Köszönünk mindent, amit a DVTK-ért tett, és további pályafutásához sok sikert kívánunk!
Rajta kívül Eperjesi Gábor, Makrai Gábor és Szeles Tamás is engedélyt kapott arra, hogy új csapatot keressen, mert megfelelő ajánlat esetén a DVTK elengedi őket".
 
 
 
A PÉCSIEK BEJELENTÉSE:
 
A korábbi U21-es válogatott kerettag Kovács Péter klubunk első nyári igazolása.
 
 
"Fiatal, ugyanakkor NB II-es rutinnal is rendelkező hálóőr érkezik a PMFC-hez, miután klubunk szerződést kötött Kovács Péterrel. A 22 esztendős debreceni születésű kapus a Loki utánpótlásában nevelkedett, ahol végig alapembernek számított. Tehetségére idővel nevelőegyesülete felnőtt szakmai stábjában is felfigyeltek. Bár a DVSC első csapatában nem lépett pályára, azonban alig tizenhét évesen már felnőtt bajnokságban védett a DVSC II. színeiben.
Eközben szerepelt a korosztályos válogatottakban, így tagja volt Gera Zoltán U21-es keretének is. Az igazi áttörés 2020 januárjában következett be, amikor kölcsönbe került az NB II-es Budaörshöz. A tavaszi első hat fordulóban kezdőként számítottak rá, azonban a pandémia miatt félbeszakadt a bajnokság. A 2020/21-es idényben fiatal kora ellenére 27 alkalommal is vele kezdődött a budaörsiek bajnoki kezdőcsapata, amellyel a 6. helyen zárta az idényt.
 
Tavaly nyáron a szintén a másodosztályú Szolnoki MÁV FC-hez szerződött. A 2021/22-es évadban a Tisza-partiaknál 10 mérkőzésen szerepelt a Merkantil Bank Ligában, illetve 1 MOL Magyar Kupa összecsapáson kapott még lehetőséget. A kék-fehérek búcsúzni kényszerültek a második vonaltól, ám a hálóőr mindenképp az NB II-ben kívánta folytatni karrieriét. Új kapusunk személyében egyúttal első
nyári érkezőnket köszönthetjük a PMFC-nél.
 
– Az előző félévem nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Kevés lehetőséget kaptam, valamint a Szolnok búcsúzni kényszerült az NB II-től. Próbáltam pozitívan kezelni a helyzetet, de azt nem gondoltam volna, hogy lehetőségem lesz Pécsre igazolni – mesélt a klubváltásról Kovács Péter. – A Budaörssel és a Szolnokkal korábban többször vendégeskedtünk itt a bajnokságban. A mérkőzések által a Stadion utcát ismerem és a belváros hangulata szintén nagyon megtetszett.
 
Kovács Pétert szeretettel köszöntjük Pécsett és eredményes szereplést kívánunk piros-feketében!"
 
 
A MOSONMAGYARÓVÁR HÍRE:
 
Tóth Martin távozott
 
 
"Két szezon után távozik a Credobus Mosonmagyaróvár együttesétől Tóth Martin. A 25 éves középpályás 2020 nyarán lett az MTE játékosa. Két szezon alatt 50 bajnoki mérkőzést játszott az első csapatban, ezeken pedig három gólt szerzett. Tóth Martin éremkollekciója egy ezüst- és egy aranyéremmel gazdagodott Mosonmagyaróváron az elmúlt két szezonban.
Tóth Martinnak köszönjük a klubért tett erőfeszítéseit, és további sikereket kívánunk neki a sportban és a magánéletben."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC