nb1.hu

Szolnok: Csábi elmondta, melyik posztot erősítené meg

A Tisza-parti játékosok jövő héten kezdik meg a felkészülést.

A Szolnok 20 meccs alatt 21 pontot szerzett 2019-ben. A csapat jelenleg a 17. helyen áll, így valószínűleg kemény tavasz vár Csábi József együttesére. A gárda csupán 17 gólt lőtt, ennél kevesebb találat csak a sereghajtó Vác neve mellett áll.
 
Csábi József is látja, hogy a helyzetek értékesítése nem úgy megy, ahogy kellene. A tréner elmondta, az átigazolási szezonban gólerős játékost szeretnének igazolni.
 

Élő közvetítés az átigazolásokról – változások az NB I élcsapatainál – NB1.hu

 

"Természetesen én is látom, hogy kevés gólt rúg a csapat, ezen mindenképp javítanunk kell, de szerencsére a védelmünk rendben van. Sok változás biztosan nem lesz a keretesben, de amennyiben van rá mód, úgy szeretnék igazolni a támadószekcióba, hogy erősödjön az előrejátékunk. Emellett azt is meg kell említenem, büszke vagyok arra, hogy több mint tíz saját nevelésű játékos van a keretünkben, és ezt a koncepciót szeretnénk továbbvinni" – fogalmazott a korábbi szövetségi kapitány.
 
A Tisza-parti egylet hátsó alakzata viszonylag stabil lábakon állt, hiszen csak 24-szer vették be az ellenfelek a szolnoki kaput. A futballisták hétfőn kezdik meg a felkészülést. 
 

Több lesz a távozó Szolnokon, mint az érkező

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC