Szolnoki helyzetjelentések az első idegenbeli pont megszerzéséről - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Szolnoki helyzetjelentések az első idegenbeli pont megszerzéséről

Simon Zoltán - 2016. September 13. Tuesday 18:43
Szolnok – Három meccs után nem kaptak ki a Csákvártól.
Kép forrása: Szolnok/Facebook

A Szolnok honlapjának beszámolóját változtatás nélkül közöljük.

 

Csákvár-Szolnok 2-2

 

„A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, magas százalékban birtokolták a labdát és helyzeteket dolgoztak ki. Kocsis a 8. percben 20 méterről próbálkozhatott is kapura lövéssel, de Molnár- Farkas Tamás magabiztosan védte a lövést. Az első negyedóra végére kezdtünk magunkra találni. A 18. percben Tóth László elé került a labda, aki kapura tört és könyörtelenül kihasználta a lehetőséget, góljával megszereztük a vezetést.  Egy perccel később majdnem egyenlített a Csákvár. Tóth Péter egy vendégbeadást röviden csúsztatott meg és így helyzetbe hozta Kocsist, de a hazai játékos a kapu felé lőtt.

 

A 36. percben Rokszin forintos labdát adott Pantovicnak, de egy ütemmel lemaradt a hazai kapushoz képest. Nagy lehetőség volt, csak úgy, mint két perccel később Kenderes szöktetése Tóth László felé, de nem tudtuk kihasználni ezt sem. A Szolnok percei után a vendéglátók pillanatai következtek. Sorra érkeztek a beadások a vendég kapu elé, de Paudits egyet sem tudott gólra váltani, pedig három lehetősége is volt a félidő lezárása előtt, így szolnoki előnnyel mehettek a csapatok pihenni.

 

 

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abba maradt. A hazai gárda helyzeteket dolgozott ki és most már nem is hagyta kihasználatlanul őket. Szép labdafelhozatalt követően 20 méterről Bakos Szabolcs nagy gólt lőtt.1- 1. Az egyenlítő gólt követően nem állt vissza a vendéglátó és tovább próbálkozott, de egy nagy hiba után Kenderes csapott le a labdára és remek passzal indította Pintért, de a középpályás elpuskázta a lehetőséget. Fájó volt, hogy kimaradt a helyzet főleg, hogy két perccel később már Bakos második góljával a hazaiaknál volt az előny. Nem vett vissza a tempóból a Csákvár és továbbra is jöttek a helyzetek. Talán ezért (is) kettős cserét hajtottunk végre. Pantovic és Tóth Péter jöttek le, helyükre Csirmaz István és Dedics Alex álltak be. A 76. percben sikerült kiegyenlítenünk. Tóth László a második hullámban érkező Rokszin Ádámnak adott pontos labdát, aki nem hibázta el és bár beleértek a lövésébe, gólt ünnepelhettünk.

 

A meccs végén még óriási helyzetek adódtak, főként a előttünk, de mivel ezek kimaradtak, így a 2-2 lett a végeredményt. Ez pedig azt jelenti hogy megszereztük első idegenbeli pontunkat ebben a pontvadászatban, továbbá három mérkőzés után végre nem vesztesen hagytuk el a pályát a Csákvár ellenfeleként.

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 08. 15. 07:34

Honvéd-Paks: koncentráltság helyett fából faragás – reakciók

Vékonyan kezdtek a vendégek.
2022. 08. 15. 07:13

FTC-Vidi: vezéráldozat – reakció

Amit nem lehetett eltervezni.
2022. 08. 15. 06:36

Hétfői foci: Elkezdik Nikolicsék Törökországban

Bajnokit játszanak Szalaiék.
2022. 08. 14. 22:32

Honvéd-Paks: a drámai végjáték pontot ért a paksiaknak

Mesterhármast ért el a paksi támadó.
2022. 08. 14. 21:07

Időben ébredt az MTK, továbbra is remekel a Pécs

Eredmények, tabella
2022. 08. 14. 19:25

Megszerezte első győzelmét a Diósgyőr, rangadót nyert a Hali

Eredmények, tabella.
2022. 08. 14. 20:30

Tíz gól esett a Dunaújváros meccsén, ötöt rúgott az Érd

Eredmények, tabellák.
2022. 08. 14. 14:34

Otthon ütötték ki a Diósgyőrt, az MTK nyerte a fővárosi csatát

Eredmények, tabellák.
2022. 08. 14. 21:56

FTC-Vidi: könnyed hazai siker a legnagyobb rivális ellen

Esélyt sem adtak a zöld-fehérek.
2022. 08. 14. 20:00

Kisvárda-Puskás Akadémia: pontosztozkodás a rangadón

Döntőek voltak a kapusbakik. 
2022. 08. 13. 18:50

Mumusával találkozik a Szeged, szerződéskötések a DVTK-nál

Szurkolóbarát döntést hozott az MTK, folytatódhat a Gyirmót jó sorozata.
2022. 08. 12. 18:47

DVTK: szerződéshosszabbítás után kölcsönadták a magyar tehetséget

A szlovák másodosztályban bizonyíthat.
2022. 08. 13. 20:49

Különleges meccs vár Horváth Ferencre, folytatódhat Urbánék jó sorozata

Rangadója lesz a Honvédnak, javíthatnak Aczél Zoltánék.
2022. 08. 12. 19:56

BVSC: Urbán Flórián alapelvei - reakció

Jól sikerült a szezonrajt.
2022. 08. 14. 17:56

Bundesliga: idegenben szereztek pontot Schaferék

Folytatják jó sorozatot.
2022. 08. 14. 16:14

FTC-Vidi: tematikus programokkal várják a szurkolókat

Érdemes korábban érkezni a stadionba.
2022. 08. 14. 15:09

FTC-Vidi: nem csak a három pont lesz a tétje a rangadónak - reakció

Ezt várja az FTC válogatott játékosa.
2022. 08. 14. 12:40

Csongvai Áron: Félig üres maradt a pohár

Kritikusan nyilatkozott az Újpest védője.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1MTK Budapest7
2Soroksár SC7
3PMFC7
4Szombathelyi Haladás7
5Gyirmót FC Győr6
6Békéscsaba 1912 Előre6
7FC Ajka6
8BFC Siófok6
9Kolorcity Kazincbarcika SC6
10Aqvital FC Csákvár5
11Szentlőrinc4
12Credobus Mosonmagyaróvár3
13DVTK3
14ETO FC Győr3
15HR-Rent Kozármisleny3
16Szeged-Csanád Grosics Akadémia3
17Tiszakécskei LC3
18Budafoki MTE1
19Nyíregyháza Spartacus FC0
20Dorogi FC0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!