Szombaton és vasárnap is játszanak az NB II-ben - ELŐZETES - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Szombaton és vasárnap is játszanak az NB II-ben - ELŐZETES

Juhász Gergely - 2019. November 30. Saturday 09:02
A nyugati rangadóra is sor kerül.
Kép forrása: Vasas
Ugyan nem egyenlően, de két napra elosztva érkeznek az NB II 19. fordulójának a meccsei.
 
Az első szombati meccsen Vácra utazik a Szeged. A Vác helyzete egyre reménytelenebb, a legtöbb beszélgetésben biztos kiesőként kerülnek szóba. A Szeged viszont az új stadion okozta megtáltosodást követően visszaesett, nagyon nem találják a formájukat. A másik szombati meccsen a Szolnok utazik a fővárosba, az MTK ellen lép majd pályára. Az MTK valószínűleg ígyis-úgyis bajnok lesz, azonban az elmúlt két fordulóban botladoznak. A Szolnok a nem túl előkelő helyen tanyázik a bajnokságban, viszont bármelyik csapatot meg tudják szorongatni.
 
A Vasast megverő Budafok a Siófokot fogadja. A Budafok magabiztosan második, biztosan számolni kell velük a feljutásért folyó küzdelemben. A Siófok meglehetősen hullámzó formát mutat, de mégy így sincsenek messze a tűztől. Az MTK veretlenségét elvevő Győr a kieső helyen álló haladást fogadja. Hatalmas önbizalmat adhat az ETO-nak a listavezető elleni győzelem, megkezdhetik a visszakapaszkodást az NB I-be. A Haladást 4 pont választja el a bennmaradástól, sürgősen pontokra van szükségük. A Kazincbarcika a Dorogot fogadja. Mind a két csapat hullámzó teljesítményt mutat mostanában, nem lehet megjósolni az eredményt.
 
A magára találó Nyíregyháza a Csákvárt látja vendégül. Három meccses győzelmi sorozatban van a Szpari, míg három meccses vereségi sorozatban a Csákvár. Kemény meccs lesz mindenképpen. A Tiszakécske a Soroksárt fogadja. Közel vannak egymáshoz a csapatok a tabellán, így érdekes meccsnek nézünk elébe. Az Ajka a magára találó Békéscsabát fogadja. A csabaiak szépen lassan másznak felfele a tabellán, míg az ajkaiaknak egyelőre biztosnak tűnik a bennmaradása.
 
A forduló zárásaként angyalföldre látogat a Budaörs. A Budaörs bombaformát mutat, meccses győzelmi szériában vannak. A Vasas a hullámzás maga, nem tudnak folyamatosan jó formát mutatni, így nehéz lesz a feljutás kiharcolása.
 
A fordulóban a Gyirmót a szabadnapos.
 
Szombat:
13.00: Vác FC–Szeged-Csanád Grosics
17.00: MTK Budapest–Szolnoki MÁV FC
 
Vasárnap:
13.00: Budafoki MTE–BFC Siófok
13.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Aqvital FC Csákvár
13.00: Kazincbarcika–Dorogi FC
13.00: Duna Aszfalt Tiszakécske LC–Soroksár SC
13.00: WKW ETO FC Győr–Szombathelyi Haladás
17.00: FC Ajka–Békéscsaba 1912 Előre
17.00: Vasas FC–Budaörs
LEGFRISSEBB HÍREK
2021. 01. 21. 17:47

Európa-bajnokság: mégis lesznek meccsek Budapesten?

Négy forgatókönyv is van.
2021. 01. 21. 16:27

Vb-selejtező: a Vidi egykori edzője irányítja a mieink ellenfelét

Megtisztelő feladat.
2021. 01. 21. 15:31

Bejelentette új csapata a Vidivel is összeboronált játékost

A Fradival is hírbe hozták.
2021. 01. 21. 14:10

Hazatér a Puskás Akadémia játékosa

Hivatalos bejelentés.
2021. 01. 21. 16:49

Egykori válogatott játékosok repítették a Vasast - reakció

Schindler elmondta a célját.
2021. 01. 21. 12:06

Vasas: kölcsönadták az utánpótlás-válogatott futballistát

Az edző már jelezte ezt.
2021. 01. 21. 14:34

Tiszafüred: visszatért, de mégis távozhat az utánpótlás-válogatott védő

Hamarosan eldől a sorsa.
2021. 01. 21. 10:19

Füzesgyarmat: NB II-es csapattól érkezett az egyik új játékos

Visszatérőről is beszámoltak.
2021. 01. 21. 13:16

Élvonalbeli lengyel csapat vinné a Hali tehetségét

Ezért nem utazott el.
2021. 01. 21. 13:01

Paks: újabb kulcsjátékosok maradnak

Két játékos sorsa dőlt el.
2021. 01. 20. 16:39

Tízszeres magyar válogatott játékosától búcsúzott a Vasas

Bajnok és kupagyőztes is volt az angyalföldiekkel.
2021. 01. 20. 14:30

Ezért igazolt a Hali tehetsége az ősi riválishoz

Megszólalt az ügyvezető.
2021. 01. 20. 17:05

Elkezdte az új edző, heten távoztak már

Négy-öt új játékos érkezhet.
2021. 01. 20. 14:40

A Kerület búcsúja a nemrég elhunyt egyszeres válogatottól

Szórta a gólokat Óbudán.
2021. 01. 21. 12:41

A világ legerősebb bajnokságai: javított az NB I

Meglepetés a dobogón.
2021. 01. 21. 11:54

Győri tehetséggel erősít a Juventus?

Több híres klub felfigyelt rá.
2021. 01. 21. 11:15

Dunaszerdahely: kiesés elől menekülő klubhoz került az ifjú védő

Figyelemmel követik a teljesítményét.
2021. 01. 21. 10:43

Honvéd: Pisont egykori klubjától érkezett védő

Hivatalos bejelentés.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1DVSC48
2PMFC40
3Budaörs39
4Vasas FC39
5Gyirmót FC Győr35
6Szombathelyi Haladás33
7Szolnoki MÁV FC32
8Békéscsaba 1912 Előre30
9WKW ETO FC Győr29
10Soroksár SC29
11Nyíregyháza Spartacus FC29
12FC Ajka26
13BFC Siófok26
14Szeged-Csanád Grosics Akadémia25
15Kaposvári Rákóczi FC25
16Szentlőrinc24
17Kolorcity Kazincbarcika22
18Dorogi FC20
19Aqvital FC Csákvár19
20DEAC12
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!