nb1.hu

Szpari: 11 hektárnyi építkezés

Hivatalos bejelentés.

A NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC AZ ALÁBBI BEJELENTÉST TETTE A FACEBOOKON:
 
,,MODERN EDZŐCENTRUM ÖRÖKÖSFÖLDÖN
 
Füves és fedett műfüves edzőpályák, strandfoci pályák, konditerem. Ez mind része annak a fejlesztésnek, mely Örökösföldön valósulhat meg. Az állami beruházás részeként 11 hektárnyi, városi tulajdonú területen kezdődhet el a munka, az Örökösföldi Edzőcentrum megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése megkezdődhet.
 
– Tudjuk, hogy a labdarúgás a legnépszerűbb sport, itt mozog a legtöbb fiatal. Szeretnénk, ha nem lenne olyan tehetség, aki azért hagyja abba a sportot, mert nem megfelelő körülmények között készülhet. Ez a modern, minden igényt kielégítő komplexum alkalmas lesz arra, hogy a gyerekek fejlődhessenek – mondta Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az örökösföldi edzőközpont kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
 
A város polgármestere szerint a beruházás kapcsolódik ahhoz a folyamathoz, mely az elmúlt években elindult Nyíregyházán.
 
– Megépült a jégpálya, felújítottuk a Continental Arénát, szabadtéri kondiparkok készültek, már áll az uszoda, és készül az Atlétikai Centrum. Több sportot érintő fejlesztés volt Nyíregyházán, a sor pedig most az Örökösföldi Edzőcentrummal folytatódhat – mondta Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.
 
Az edzőközpontban az utánpótlás gárdák mellett a felnőtt és a női szakág is otthonra találna. Jelenleg több mint háromszáz gyerek focizik a Nyíregyháza Spartacus-Bozsik Akadémia együtteseiben 7-től 19 éves korig.
 
– Fontos, hogy ez a központ a megyei fiatalok számára is komoly sportolási lehetőséget teremt. Rudolf Gergely anno rácsodálkozott amikor innen indulva fiatalon Franciaországba szerződött, hogy milyen körülmények fogadták. Szeretnénk a XXI. század színvonalának megfelelő létesítményt, hogy a gyerekek itthon is mindent megkaphassanak – fogalmazott Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő.
 
A pályák mellett külön helyiséget kapna a gyógytorna, a rehabilitáció, sőt az akadémia fiataljai kollégiumi szobában is lakhatnak. De szurkolói shop, orvosi vizsgáló és számos öltöző is szerepel a tervek között. Az állami fejlesztésként megépülő edzőcentrumot a Nyíregyháza Spartacus – Bozsik Akadémia működteti majd.
 
– Nagyon régi álom válhat ezzel valóra! Az utánpótlás, és valamennyi csapatunk méltó körülmények között készülhet a fejlesztés után, a gyerekek, a szülők legnagyobb örömére. Nekünk pedig közben az a feladatunk, hogy mire a beruházás befejeződik, a felnőtt csapatunk is magas szintre jusson – mondta Révész Bálint, a Nyíregyháza Spartacus FC elnöke."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC