Bíró Ádám - 2020. May 10. Sunday 11:48
Gálhidi a tapasztalatairól beszélt.
A Magyar Labdarúgó Szövetség hétfőn úgy döntött, hogy az NB II szereplő együttesek nem folytathatják a szezont. A Szpari vezetőedzője, Gálhidi György elmondta, nem örültek a döntésnek. A tréner örült volna, ha tétmeccseken ismerhette volna meg a játékosait.
"Csalódottak voltunk, hogy befejeződött az idény, nem örültünk amikor kiderült, hogy nem lesz már tavasszal tétmérkőzés. Ennek ellenére edzésben maradunk, mert szeretném megismerni a játékosokat, jó lett volna őket tétmeccsen, élesben látni. Az első heti munkával és a hozzáállásukkal elégedett vagyok, láthatóan szeretnének bizonyítani" -
fogalmazott Gálhidi, aki április végén tért vissza a Nyíregyházához.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alakulat tagjai egymás közötti játékkal zárták a hetet. A kékek 2-1-re győzték le a pirosakat. A győztes csapatban Kovács Norbert és Talabér Attila szerzett gólt, a pirosaknál Ötvös Bence köszönt be. A meccs egyébként két kapufát is hozott.
A Szpari 27 mérkőzés alatt 35 pontot szerzett a másodosztályban. Az együttes a "lefújás" pillanatában a nyolcadik helyen állt a táblázaton.