nb1.hu

Szűcs Lajos: Vasas!

Hivatalos bejelentést tettek az angyalföldiek.

Íme, a Vasas közleménye:
 
"A kapusként válogatottságig, Bundesliga-aranyéremig és három NB I-es bajnoki címig jutó szakember munkájával szeretné hozzásegíteni a Vasast az NB I-es feljutáshoz.
 
– Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy olyan tradíciókkal rendelkező klubnál dolgozhatom, mint amilyen a Vasas. Szeretnék megfelelni az elvárásoknak, az a célom, hogy a lehető legjobban felkészítsem a kapusokat, ezzel is hozzásegítve a Vasast az NB I-es tagság visszaszerzéséhez.  Szanyó Károllyal harminc éve ismerjük egymást, több csapatban, például a korosztályos válogatottakban is játszottunk együtt, kiválóan megértjük egymást, hasonlóan gondolkodunk a futballról. Szeretném megköszönni Domonyai Lászlónak is a lehetőséget, aki pozitív jövőképet vázolt fel.
 
Szűcs Lajos a kilencvenes és a kétezres évek egyik legjobb magyar kapusa volt. 1998-ban a Kaiserslautern színeiben bajnok lett a Bundesligában. Hazatérését követően a Ferencvárossal begyűjtött két bajnoki aranyat és két kupaelsőséget. Pályafutása végeztével az RKSK-nál volt szakmai igazgató, majd kapusedző, innen került a Csákvárhoz, ahol többek között Szanyó Károllyal is dolgozott együtt.
 
Az eddigi kapusedzőnk, Lippai József távozik csapatunktól. További pályafutásához sok sikert kívánunk!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC