nb1.hu

Szuperrangadó vár a Lokira: Kondás gondjai

A Loki edzője szerint sokan nem tudják.

Nem igazán kell sokat gondolkodni, ha meg akarjuk nevezni az NB II következő fordulójának csúcsmeccsét: a második helyen álló Budaörs a listavezető DVSC-vel csap össze Tatabányán. A Loki jó szereplését sokan megjósolták a szezon előtt, de a budaörsiek eddigi produkciója nagy meglepetésnek számít. 
 
Kondás Elemér a rangadó előtt a dvsc.hu-nak nyilatkozott. A hajdúságiak mestere Kusnyír Erikre, Bényei Ágostonra és Kundrák Norbertre biztosan nem számíthat. 
 
"Számunkra minden meccs fontos, mindegyikre becsülettel fel kell készülni, de valóban, igazi rangadót vívunk vasárnap a tabella 2. helyezettje ellen. Ebben a mezőnyben nem nagyon van könnyű mérkőzés, ez se lesz az, de az a célunk, hogy javítsunk az idegenbeli mérlegünkön. Így a tél elején már nem az igazi a pályák talaja, így nehéz magas színvonalon játszani, de nyilván erre fogunk törekedni. Ellenfelünk kiváló együttes, kifejezetten jó játékosok alkotják. Rajtuk nincs akkora nyomás a feljutást illetően, mint rajtunk, éppen ezért viszonylag nyugodtabban játszhatnak, meg merik csinálni az extrát is a mérkőzéseken. Sokan nem tudják, de ők szorosan együttműködnek a Mol Fehérvár FC-vel, ez is mutatja a gárda minőségét. Ezzel együtt persze nem lehet kétséges, hogy nyerni szeretnénk" – fogalmazott Kondás. 
 
Az első fordulóban a DVSC 1-0-s győzelmet aratott a Budaörs ellen, a mindent eldöntő gólt Szatmári Csaba szerezte a 83. percben. 
 
A Budaörs-DVSC mérkőzés vasárnap este 19.30-kor kezdődik.
 
FRISSÍTÉS:
 
19.35:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC