nb1.hu

Távozó a Vasasnál és a Budaörsnél, érkező Szegeden és Ajkán – ÖSSZEFOGLALÓ

Hivatalos bejelentések.

A SZEGED BEJELENTÉSE:
 
,,Varga Bencével, az MTK volt hálóőrével kötöttünk szerződést. Tavaly a Vasas ellen debütált a budapesti kék-fehéreknél és a Magyar Kupában az elődöntőig védte a fővárosiak kapuját, mégpedig úgy, hogy a rendes játékidőben egyszer sem kapott gólt.
 
Branimir Aleksic eligazolt, Szánta Levente pedig befejezte profi pályafutását, így várható volt, hogy kapus fronton erősíteni fog a Szeged-Csanád GA. Az erősítés a Merkantilbank Ligát az előző szezonban megnyerő MTK-tól érkezett.  A kazincbarcikai születésű játékos 24 éves és 193 centiméter magas.
 
Mérföldkőnek érezte a karrierje során, amikor felkerült az MTK első csapatához, valamint, amikor bemutatkozhatott a bajnokságban is. A legszebb emlék pedig az előző Magyar Kupa sorozat, amikor végig ő állt a kapuban és egyszer sem kapott gólt a rendes játékidőben. A sorozatot végül megnyerő Honvéd elleni elődöntő 11-esekkel dőlt el.
 
Varga Bence:  ” Számomra nagyon fontos, hogy jó közösségben legyek és a fiúk, akiket ismertem a keretből elmondták, hogy Szegeden jó a közösség. Ezt már én is tapasztalom! Varga Szabival játszottam együtt az MTK-ban és még néhány játékost ismertem korábbról is. A stadion nagyszerű, a szurkolótáborról is hallottam, sőt tapasztaltam, amikor itt jártunk az előző bajnoki szezonban. A város is gyönyörű, szóval nem volt nehéz döntés, hogy ide igazoljak.”
 
A BUDAÖRS BEJELENTÉSE:
 
,,Sok sikert további pályafutásához!
 
Távozik csapatunktól Horváth Emil. A 20 éves középpályás Győrben nevelkedett, de utánpótlásévei alatt a Ferencvárosban is megfordult. 2017 nyarán került Budaörsre. A csapatunknál eltöltött két szezonja alatt 27 mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett.
 
További pályafutásához sok sikert kívánunk!"
 
KORÁBBAN:

Az élvonalból is igazolt a Szpari

 

A Vasastól kapott játékost az Ajka

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC