nb1.hu

Távozók a Kozármislenynél, nyert a Győr és a Gyirmót

Elmarad a Szpari egyik meccse, a Pécs küzdelmes mérkőzésen van túl.

A KOZÁRMISLENY KÖZLEMÉNYE:
 
"A Július 31-én kezdődő bajnoki rajtra gőzerővel készülnek NB II-es labdarúgóink.
 
A tavalyi keretből idén is együttesünket erősíti:
 
Kapusok: Lékai Soma, Somogyi Máté, Budzsáklia Benett, Szabó Dávid.
 
Mezőnyjátékosok: Kirchner, Hampuk, Tóth Z., Turi, Vajda, Beke, Horváth D., Szabó D., Gajág, Füredi, Berdó.
 
Jelenleg a csapattal készül, de vélhetően NB III-as együtteshez kerül kölcsönbe Ulrich Dániel, akinek a fejlődése szempontjából az lenne a legjobb, ha stabilan felnőtt NB III-as együttesben játszana bajnokikon és közben csapatunkkal tudna edzeni.
 
Nagy Erik meghosszabbította szerződését, így a Kozármislenyi örökranglistán jelenleg 3. helyen álló labdarúgó (203 bajnoki mérkőzéssel) az előttünk álló évben a 2. helyre jöhet fel Lauer Norbert mögé. Erik eddig 4 szezont játszott NB II-es csapatainkban és 4 évig NB III-ban, már nagyon fiatalon bemutatkozhatott a felnőttek között a másodosztályban. 27 éves védekező középpályásunk a legjobb labdarúgó korban van, bizakodva tekinthet a másodosztályú kihívásokra, rutinjára, párharcaira, labdaszerzéseire nagy szükség lesz a csapatnak.
 
Érkezők: Bartha László (Kecskemét), Kulcsár Kornél (Budafok), Osei Clinton (MTK), Vogyicska Balázs (FTC), Guth Ádám (MTK).
 
Az eddig bejelentett távozóink: Horvát Gábor, Pacéka Norbert, Loch Péter, Kiszely Dominik, Kozics Barnabás, Takács Martin.
 
Rajtuk kívül távozik: Kónya Kornél, Keresztes Barna,Tóth Péter.
 
Kónya Kornél 2,5 évig erősítette csapatunkat, ez idő alatt 65 alkalommal lépett pályára kozármislenyi színekben. Az NB III-as bajnokcsapatunkban alapembernek számított, 36 mérkőzésen lépett pályára.
 
Keresztes Barna zaklatott évet tudhat maga mögött, nagyrészt sérült volt, sérülésből épült fel, de csak nagyon kevés lehetőséget kapott, mindösszesen 2 bajnoki mérkőzésen tudott pályára lépni.
 
Tóth Péter a Békéscsaba II-ből érkezett Kozármislenybe a télen, ő is sérülést követően próbálta magát újból felépíteni, a tavaszi fordulókban 5 alkalommal lépett pályára csereként a 21 éves labdarúgó!"
 
A GYIRMÓT BESZÁMOLÓJA:
 
"A felkészülés első kettő mérkőzésén sikerült megszerezni a győzelmet, hiszen a szomszédvári zöld-fehérek otthonában 4-2-re, hazai környezetben az FK Raca ellen pedig 2-1-re hozták játékosaink a találkozót. Ezt követően a szombat délelőtti harmadik megmérettetésen ismét szlovák együttest láttunk vendégül a Gyirmóti Sportcentrum centerpályáján az ALCUFER Stadionban, ahol a közeli KFC Komarno volt az ellenfelünk.
 
Jól kezdte csapatunk a mérkőzést, hiszen bő negyedóra elteltével Pethő Bence előtt adódott nagy gólszerzési lehetőség, de fordulásból leadott lövése után ekkor még a kapu fölé szállt a labda, szűk félóra után azonban már nem hibázott, amikor Simon András pontos ívelése után a bal alsó sarokba fejelt (1-0).
 
Szünet után a vendégek részéről Stepanovsky Peter egyenlíthetett volna, de nagy helyzetben 12 méterről a kapu fölé lőtt. A játékrész derekán egy gyors kontratámadás végén Mayer Ádám talált a vendégkapuba, de a játékvezető mindenki meglepetésére les miatt érvénytelenítette a találatot. Tíz perccel a találkozó vége előtt Horodnik Michael 22 méterről leadott lövése jelentett veszélyt, de a labda cm-ekkel elkerülte a jobb felső sarkot. A záró pillanatokban Helembai Márk nagy erejű lövése pattant szögletre a védőkről, amelyből Nagy Patrik beívelése után Szegi Vince fejelt 6 méterről a kapu jobb oldalába.
 
Egy jó iramú, küzdelmes, időnként kiegyenlített mezőnyjátékot hozó, de helyenként parázs összecsapásokkal tarkított mérkőzésen csapatunk helyzetkihasználásban felülmúlta a vendégeket, így az első játékrész derekán és a végjátékban szerzett találatoknak köszönhetően megérdemelt győzelmet aratott
 
Csertői Aurél: Hajtós mérkőzést tudtunk játszani jó erőkből álló ellenfelünkkel, ami kiválóan szolgálata a felkészülésünk ezen szakaszára tervezetteket."
 
Gyirmót FC Győr – KFC Komarno 2-0  (1-0)
Gyirmót, ALCUFER Stadion (Felkészülési mérkőzés)
Játékvezető: Derdák Marcell (Kóbor Péter, Ország Péter  )
Gyirmót: Rusák – Major (Szegi), Csörgő, Lázár (Hajdú), Nahirnij (Helembai) – Vass Á. – Kovács D. (Bagó), Medgyes (Ominger B.), Nagy P. – Pethő (Mayer Á.), Simon A. (Soltész). Vezetőedző: Csertői Aurél
Komarno: Breda – Stepanovsky, Spiriak, Szőcs, Svrnovsky (Kalmár B.) – Simon S, Simko, Németh T. (Gambayar), Novoidor (Horodnik) – Szetei (Mészáros), Tóth G. (Kovacevic). Vezetőedző: Radványi Miklós
Gólszerző: Pethő B. (1-0) a 27., Szegi (2-0) a 89. percben.
 
A GYŐR KÖZLEMÉNYE:
 
"Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését is az ETO FC NB II-es labdarúgócsapata. Tímár Krisztián együttese gólnélküli első félidő után, Kiss Máté szabadrúgás-góljával a második játékrészben megnyerte az összecsapást.
 
Az előzetesen kétszer hatvan perc helyett mégis negyvenöt perceket játszottak a csapatok Mosonmagyaróváron. Az első lehetőség a hazaiak előtt adódott, a 12. percben Végh B. egy jobb oldali szöglet után kevéssel fejelt a kapunk mellé. Öt perccel később Nagy Zoárd elé került a labda a hosszún egy szabadrúgás után, kapáslövését Fadgyas bravúrral védte. A 21. percben Bencze ugrott ki a leshatáron, a jól záró Heinrich azonban védeni tudott. Huszonhat perc játék után Vitális egy szép támadás végén középre adott, Priskin elől az utolsó pillanatban tudtak tisztázni az óváriak. Öt perc volt hátra az első félidőből, amikor Toma próbálkozott egy távoli lövéssel, a labda nem sokkal ment a kapu fölé. Két perccel később egy védelmi hiba után Tóth L. került helyzetbe a tizenhatosunkon belül, ám fölé emelt. Az 55. percben Vitális futott el a jobb oldalon, centerezésére Óvári érkezett, akinek próbálkozását védeni tudta a hazaiak hálóőre. A 63. percben Erdei beadása után Farkas B. került lövőhelyzetbe, ám a kapus ezúttal is védeni tudott. Még ebben a percben sikerült megszereznünk a vezetést! Kiss M. jó huszonöt méterről elvégzett hajszálpontos szabadrúgása a kapu jobb felső sarkában kötött ki 0-1. A 77. percben Deák egy jobb oldalról belőtt szöglet után a kapunk mellé bólintott. Az utolsó komoly lehetőség a 79. percben adódott csapatunk előtt, Farkas B. szerzett labdát a tizenhatos előterében, majd Kiss B. került lövőhelyzetbe, ám a hálóba nem sikerült betalálni.
 
Tímár Krisztián: – Nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk. Az eredménnyel igazából nem foglalkozunk, annak örülök, hogy láttam azt, a csapat mentalitása olyan, amilyennek elképzeljük. Amit kértem tőlük, hogy kezdeményezőek legyünk, előre védekezzünk, az megvolt. Gyakorlunk, edzünk tovább, hogy a hatvan percet ki tudjuk tolni kilencvenre, mert ugye a játékosok hatvan-harminc percet játszottak ma. Bízom benne tehát, hogy ez kilencven percig is menni fog."
 
Credobus Mosonmagyaróvár – ETO FC 0-1 (0-0)
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep. V.: Horváth T.
MTE: Heinrich – Debreceni, Deák, Papp, Nagy K., Dezamits, Sajbán, Illés, Tóth L., Végh B., Nagy Z. Csere: Slakta, Molnár M., Czingráber, Szabó L., D’Urso, Simita, Gáncs, Monori, Borsodi, Sipos. Vezetőedző: Varga László.
ETO FC: Fadgyas – Kovács K., Fodor, Csonka, Vincze Á., Toma, Tuboly, Óvári, Bencze, Vitális, Priskin. Csere: Ruisz, Kiss B., Csinger, Forgács, Kiss M., Tamás K., Szabó T., Erdei, Lacza, Farkas B., Bacsa. Vezetőedző: Tímár Krisztián.
Gsz.: Kiss M. (63’).
 
A NYÍREGYHÁZA HÍRE:
 
"Szombatra két felkészülési mérkőzést tervezett a Nyíregyháza Spartacus szakmai stábja, ám az NK Dravinja elleni találkozó elmarad. Az ellenfélnél többen is pozitív COVID tesztet produkáltak. 18.30-tól viszont az első ligás Celje ellen a tervek szerint pályára lép a Szpari. "
 
A PÉCS BESZÁMOLÓJA:
 
"Ellentétes félidők után 2-2-es döntetlennel ért véget harmadik nyári felkészülési találkozónk.
 
Lejátszotta sorozatban harmadik nyári felkészülési mérkőzését is NB II-es labdarúgócsapatunk. A hétközi HR-Rent Kozármisleny elleni edzőmeccs után szombat délelőtt ezúttal a szintén másodosztályú Szentlőrinc együttesét fogadtuk az idősebb Dárdai Pál Edzőközpontban. A összecsapást jól kezdtük, mi több már a 7. percben megszereztük a vezetést. Harsányi szögletét követően nem tudtak felszabadítani a vendégek, Makrai lövését Prokop ütötte ki ugyan, de az érkező Rácz közelről a hálóba helyezett, 1-0. Három perc múlva Szabó bal oldalról elvégzett szabadrúgása talált utat a hálónkba, ezzel egalizált a Szentlőrinc, 1-1.
 
A 23. minutumban azonban visszavettük az előnyt. Ekkor újfent tHarsányi végezhetett szögletrúgást, a kipattanót a hosszúról Hadaró tette vissza, a labdát aztán Rácz fejelte le, míg a kínálkozó ziccert Tóth-Gábor értékesítette, 2-1. Támadónk ezzel megszerezte első PMFC-s gólját. A fordulás után szinte teljesen új felállásban folytattuk, a próbázók mellett több fiatal is lehetőséget kapott. Adódtak helyzeteink, amelyeket azonban nem sikerült pontosan befejezni. A hajrában felélénkültek a vendégek, akik közül a 82. percben Farkas állította be a 2-2-es végeredményt. A felkészülés szempontjából ismét küzdelmes és egyben hasznos meccsen vagyunk túl.
 
A Szentlőrincnek köszönjük az összecsapást, egyúttal további sikeres felkészülést kívánunk nekik!"
 
Felkészülési mérkőzés
Pécs, Idősebb Dárdai Pál Edzőközpont
PMFC – Szentlőrinc 2-2 (2-1)
Gsz.: Rácz (7.), Tóth-Gábor (23.), ill. Szabó (10.), Farkas (81.)
PMFC 1. félidő: Helesfay – Svedyuk, Rácz, Katona L., Hadaró – Katona Cs., Nikitscher – Vas, Harsányi, Makrai – Tóth-Gábor. PMFC
2. félidő: Helesfay – Marques, Rácz, Takács (Bozóki, 80.), Katona L. – Terbe, Katona Cs. (Bachesz, 60.) – Grabant, Kövesdi, Puska – Tihanyi. Vezetőedző: Weitner Ádám.
 
A BUDAFOK KÖZLEMÉNYE:
 
"Csapatunk szombaton délelőtt lejátszotta harmadik nyári felkészülési mérkőzését is, az ugyancsak másodosztályú Ajka látogatott a BMTE Stadionba.
 
Tökéletesen előkészített pálya és remek idő fogadta a játékosokat a Promontor utcában, valamint jó néhány budafoki szurkoló is, akik kilátogattak a találkozóra. Csizmadi Csaba az alábbi kezdőt küldte pályára:
 
Gundel-Takács Bence – Bíró Márk, Jagodics Márk, Horgosi Donát, Horváth Olivér – Takács Ronald, Adorján Krisztián, Csonka András, Németh Márió, Kovács Dávid (C) – Tischler Patrik.
 
Sajnos nem indult jól a meccs, a 2. percben egy jobb oldali szabadrúgást követően Tar Zsolt maradt üresen a 16-osunkon belül, a vendégek hátvédje pedig öt méterről a kapunkba fejelt (0-1).
 
A 8. percben vezettük az első ígéretes támadásunkat, Adorján szerzett labdát a félpályánál, majd Takács indította a bal szélen Kovács Dávidot, csapatkapitányunk centerezését azonban tisztázta az ajkai védelem. A folytatásban nálunk volt többet a labda, ám sok volt a pontatlanság a játékunkban, így helyzetekben nem mutatkozott meg a fölényünk. A 20. percben egy gyors kontra végén Németh Márió alakított ki magának lövőhelyzetet szemben a kapuval, ám 16 méteres lövése nem okozott gondot Horváth Dánielnek.
 
Az ivószünetet követően is maradtunk támadásban, a 27. percben Németh Márió nagyszerű mozdulattal tálalt Tischler Patrik elé, aki kiszorított helyzetből, 9 méterről centikkel a jobb alsó sarok mellé lőtt. Nem sokkal később egy kontra végén Szarka Ákos tört be a büntetőterületünk bal oldalán, ám Jagodics szorításában az oldalhálóba bombázott.
 
A 37. percben aztán meg lett az eredménye a próbálkozásainknak: egy szöglet után Németh Márió volt harcias és szerezte vissza a labdát, majd Horváth Olivérhez passzolt, aki nagyszerűen ívelt a középen üresen álló Horgosihoz, hátvédünk pedig 6 méterről a kapuba fejelt (1-1).
 
A 42. minutumban egy könnyű síppal befújt fault után ígéretes helyről végezhettek el szabadrúgást a Veszprém megyeiek, korábbi játékosunk, Zsolnai Richárd löketébe pedig Kovács Dávid állt bele fejjel hősiesen. Csapatkapitányunk némi ápolás után szerencsére folytatni tudta a játékot, a hátralévő kis időben azonban egyik kapu előtt sem adódott veszélyhelyzet.
 
A második játékrésznek az alábbi csapattal vágtunk neki:
 
Horváth András – Fótyik Dominik, Vaszicsku Gergő (C), Romic Danijel, Forrai Zoltán – Varga Donát, Nándori Botond, Molnár Bence, Sós Máté – Beke Péter, Szűcs Zsolt. 
 
Továbbra is nálunk volt többet a labda, ám inkább mezőnyben folyt a játék. Az 55. percben egy gyors kontra végén Sós Máté emelt nagyszerűen a középen üresen érkező Szűcs Zsolthoz, aki azonban 11 méterről ziccerben Szabados Istvánba lőtt.
 
Kis Károly alakulata leginkább pontrúgásokból veszélyeztetett, az akciókat jól szűrte a védelmünk, de szerencsére a szögleteknél és a szabadrúgásoknál is volt egy jó budafoki mentés.
 
A 75. percben Varga Donát távoli életerős szabadrúgását hárította Szabados, nem sokkal később pedig Romic szerelte nagyszerűen kucslpillanatban Dragóner Filipet a kapunk torkában.
 
A hajrában bár mindkét csapat próbálkozott, nem született újabb találat, így haramadik edzőmeccsünk is döntetlennel zárult."
 
Felkészülési mérkőzés
Budafoki MTE – FC Ajka 1-1 (1-1)
Gólszerző: Horgosi D. (37.)., ill. Tar Zs. (2.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC