nb1.hu

Tévés rangadó vár a Lokira, a Vasas megismételheti, gondok a Szparinál

Várhidi nélkül vív fontos meccset a Kaposvár, kiesési rangadó Kazincbarcikán.

Hétközi fordulóval folytatódik az NB II. A szerdai játéknap során az éllovas Vasas a gödörben lévő Soroksárral csap össze. A Vasas ősszel 3-1-re győzte le a Sorit, ezt a meccset is felelevenítette Szatmári Lóránd a klubhonlapnak. A futballista elárulta, akkor hamar háromgólos előnyre tettek szert, és ezt most is jó lenne, ha megismételnék. 
 
"Ellenük mindig sokgólos meccseink vannak, mert ők is felvállalják a focit. Szerintem egy jó mérkőzés lesz a szerdai, a végeredmény pedig azon fog múlni, hogy az adódó helyzeteket ki használja ki jobban. Vannak a Ferencvárosból tehetséges fiatal játékosaik, mellettük egy-két rutinosabb labdarúgó, akik jó erőt képviselnek, megadják a csapat magját. Nagy erősségük, hogy már évek óta együtt fociznak, ismerik egymást. Ősszel hamar vezetést szereztünk és gyorsan háromgólos előnyre tettünk szert, jó lenne most is egy hasonló találkozó" – fogalmazott Szatmári.
 
A második helyen álló DVSC az egyik legnagyobb ellenfeléhez, a Békéscsabához utazik. A Loki jelenleg 30 ponttal gyűjtött többet mint a békéscsabaiak, de ezen a rangadón bármi megtörténhet. Az összecsapás presztízsét növeli, hogy az M4 Sport is közvetíti. 
 
"A Kazincbarcika elleni győzelmünk után ismét egy fontos mérkőzés, állomás következik a céljaink elérése felé. Nem voltam maximálisan elégedett a vasárnapi találkozóval, de bízom benne, hogy ezúttal egy jobb teljesítménnyel tudunk előrukkolni" – idézi Toldit a Békéscsaba hivatalos oldala.
 
A kiesés elől menekülő Kaposvár – ahogy már korábban jeleztük – immáron Várhidi Péter nélkül folytatja. A Rákóczi holnap az NB II-től biztosan búcsúzó DEAC-hoz utazik. Kiesési rangadó vár a 19. helyen álló Kazincbarcikára, amely a 17. pozíciót birtokló Siófokot fogadja. 
 

Meneszthették Várhidi Pétert

 

A Szpari a Gyirmótot fogadja, de Gálhidi Györgynek akadnak gondjai a meccs előtt:
 
"Nehezíti a helyzetet, hogy Papucsek Barna mellett Galambos Ádám és Márkus Attila is sérült, utóbbi kapott egy nagyot Szolnokon, így kevés az esély a játékára, de rajtuk kívül is több labdarúgó pályára lépése kérdéses. Jánvári Gábor viszont letöltötte eltiltását, rá már számíthatok" – fogalmazott a nyíregyházi együttes vezetőedzője. 
 
A Haladás a hétvégén a Csákvártól kapott ki, Mátyus János fiai most a Szentlőrinc otthonában javíthatnak. Az nb2.hu is foglalkozott Mátyus sajtótájékoztatójával, amin szurkolói bírálatokra reagált: 
 

Hali: furcsa szurkolói bírálatokra reagált Mátyus János – videó

 

A 35. forduló programja:
 
17.00: DEAC–Kaposvári Rákóczi FC
17.00: Pécsi MFC–FC Ajka
17.00: Soroksár SC–Vasas FC
17.00: Dorogi FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Gyirmót
17.00: Szentlőrinc–Szombathelyi Haladás, Kozármisleny
18.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Gyirmót FC Győr
18.00: WKW ETO FC Győr–Szolnoki MÁV FC
18.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–BFC Siófok
18.00: Békéscsaba 1912 Előre–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
18.00: Aqvital FC Csákvár–Budaörs
 
A tabella a linkre kattintva érhető el
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC