Torghelle visszatért! - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Torghelle visszatért!

Juhász Gergely - 2019. szeptember 08. vasárnap 15:22
Győztes meccsen mutatkozhatott be
Kép forrása: Vasas
Bemutatkozott angyalföldön Torghelle Sándor, az Újpest elleni 4-3-as diadal alkalmával.
 
A játékos az utolsó fél órára állt be és megmozdulásaival jelezte, hogy a kiöregedés fel sem merülhet vele kapcsolatban. Gólt ugyan nem szerzett a debütálásakor, de ennek ellenére az angyalföldi publikum kitörő örömmel fogadta a pályára lépését. Az elmúlt években szintén volt már a Vasasnál egy "öreg róka", aki hamar közönség kedvenccé vált, nem más mint Ferenczi István. Torghelle tehát megtette az első lépéseket, hogy Ferenczihez hasonló státuszba lépjen a piros-kékeknél.
 
A korábbi válogatott ezt nyilatkozta az első meccse után:
,,Örülök, hogy egy magasabb osztályú ellenfelet győztünk le. Úgy érzem, amennyit lehetett, kihoztam a pályán eltöltött időből. A lényeg, hogy szokjuk egymást a társakkal, másrészt fontos, hogy fizikailag utolérjem magam, hiszen a nyári alapozás számomra kimaradt. Ez nem fog azonban gondot okozni, van már annyi tapasztalat mögöttem, hogy tudok alkalmazkodni ehhez a helyzethez. Köszönöm a szurkolók fogadtatását, valamint a felém áradó szeretetet és bizalmat. Igyekszem meghálálni nekik és a szakvezetésnek is"
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 09. 21. 13:30

Beszámolók a szombati és vasárnapi Magyar Kupa meccsekről - FRISSÜL

Megizzadt a Fehérvár az Eger ellen.
2019. 09. 21. 11:36

Rebrov elégedett a csapata felfogásával

Nem lesz könnyű a vasárnapi meccs.
2019. 09. 21. 11:36

A Fradi két ellenfele is a bajnokságuk élmezőnyében van

A spanyoloknak nem sikerült a bajnoki rajt.
2019. 09. 21. 10:47

Az év legjobb igazolása lehet Baráth Botond

Klubja szurkolói toronymagasan őt választották a legjobbnak.
2019. 09. 21. 09:09

Már az NB II-esek is beszállnak a Magyar Kupába

Egy párosítás képernyőre is kerül.
2019. 09. 20. 17:39

Komolyan veszik a fiatalszabályt az MTK-nál

Hosszú távon terveznek a játékosokkal.
2019. 09. 21. 10:10

NB I-esek látogatnak az NB III-ba - előzetes

Az egyik mérkőzés képernyőre kerül.
2019. 09. 20. 19:28

Bizonyíthatnak a játékosok

Kihasználnák a hazai pálya előnyét.
2019. 09. 21. 08:08

Megkezdődnek a Magyar Kupa mérkőzései az NB I-esek számára is - előzetes

Két csapat kupameccs helyett bajnokit játszik
2019. 09. 21. 05:51

Szombati foci: Magyar Kupa, pályán Gulácsiék

Milan-Inter rangadó is lesz.
2019. 09. 20. 16:35

Az MLSZ fegyelmi bizottsága előtt van jelenése Bognárnak

Nemzetközileg elismert bírót sértett meg.
2019. 09. 20. 10:51

Horrorsérülés: hosszú kihagyás vár az ETO játékosára

Bejött, amitől tartottak a győriek.
2019. 09. 20. 16:35

Értekeztek az edzők Egerben

További képzéseket is szerveznek.
2019. 09. 20. 13:47

Magyar Kupa: Kondásék tévés meccsen bizonyíthatnak

Ünnepre készülnek, ingyenes a belépés.
2019. 09. 20. 22:23

Pazar gólok meccsét játszották Szalaiék

A magyar csatár cseréje lehetett volna a Mainz hőse.
2019. 09. 20. 21:22

"Hiba volt esélytelennek tartanunk a Fradit" - lapszemle

Kiemelten foglalkozik a spanyol sajtó a meccsel.
2019. 09. 20. 20:33

"Enyhe" csúcsformában Szoboszlaiék - presztízsmeccs jön

Egekben az osztrák futball, de üröm is van az örömben.
2019. 09. 20. 19:43

Gulácsi hosszabbításával hangolnak a rangadóra Lipcsében

Fárasztó kiszállás vár rájuk.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1WKW ETO FC Győr20
2BFC Siófok20
3Budafoki MTE18
4Aqvital FC Csákvár18
5MTK Budapest18
6Gyirmót FC Győr14
7Dorogi FC13
8Kazincbarcika13
9Szeged-Csanád Grosics Akadémia13
10Vasas FC11
11Békéscsaba 1919 Előre11
12Nyíregyháza Spartacus FC10
13Duna Aszfalt TLC10
14Soroksár SC10
15Szolnoki MÁV FC10
16Szombathelyi Haladás9
17FC Ajka8
18Budaörs8
19Balmaz Kamilla Gyógyfürdő4
20Vác FC4
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!