Tovább repíti a Puskás Akadémia tehetsége a Budafokot – reakciók, videók - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Tovább repíti a Puskás Akadémia tehetsége a Budafokot – reakciók, videók

Simon Zoltán - 2020. February 11. Tuesday 13:13
Húzós sorozat vár Bognár Györgyékre.
Kép forrása: Budaörs/Facebook
Csak azért sem akar kipukkadni a Budafok!
 
Annak ellenére, hogy várják ezt Győrben, Gyirmóton, Siófokon és Angyalföldön is, utóbbi helyen olyannyira, hogy az első fordulóban, a Vasas-Békéscsaba mérkőzés előtt (aminek végül 0-0 lett a végeredménye) többször is ismertette a hangosbemondó, hogy a Budafok csak 1-1-et játszott a Csákvárral a tavaszi nyitányon.
 
Az ellen a Csákvár ellen (hatodikok, ugyanannyi pontot szerezve, mint a Vasas), mely gárda, Csizmadia Csaba csapatához hasonlóan, a bajnokság legkellemesebb meglepetését okozta az ősszel.
 
De térjünk vissza a Budafokra, mert még mindig a második helyen van a tabellán, 7 ponttal megelőzve a harmadik, azaz már nem feljutó helyen tanyázó Siófokot. Az előny megtartásához azonban történelmi sikerre volt szüksége a hétvégén a másodiknak, méghozzá Tatabányán a Budaörs vendégeként.
 
Azért történelmire, mert amióta a piros-feketék feljutottak a másodosztályba, a Budaörstől mindig vereséget szenvedtek. Kétszer két góllal zakóztak, háromszor eggyel. Vasárnap viszont győztek, 1-0-ra, a góljukat ismét a Puskás Akadémiától megszerzett Skribek Alen szerezte, aki a Csákvár elleni 1-1 során is eredményes volt.
 
 
 
Csizmadia Csaba vezetőedző így értékelte a sikert a klubhonlapnak:
 
"Egy hosszú átok megtört, hiszen korábban még pontot sem tudtunk szerezni a Budaörs ellen, mióta visszajutottunk a másodosztályba. A héten bármennyire is próbáltuk kizárni a gondolatainkból ezt a negatív statisztikát, valamennyire azért jelen volt a fejünkben, ezért duplán értékes ez a három pont. A csapat erejét bizonyítja, hogy a mérkőzésen képes volt saját magára, a saját erősségeire koncentrálni. Az első félidőben a budaörsieknek is voltak lehetőségeik, de az összképet tekintve teljes mértékben megérdemelt a győzelmünk. A végén akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, de a legfontosabb a három pont. Annak pedig külön örülök, hogy nem kaptunk gólt. Stabilan, szervezetten védekeztünk. A megsérült Filkor Attila helyére beállt Soltész István remekül szállt be a meccsbe, megoldotta a feladatát, észre sem lehetett venni, hogy változtatnunk kellett. Ezért is vagyunk jó csapat, mert aki beállt, tudja a dolgát és a társak segítségére tud lenni" 
 
A klubhonlap megszólaltatta a tavasz budafoki hősét is:
 
„"Szögletet rúgtunk és szóltam a másik szélsőnknek, Szabó Máténak, hogy cseréljünk helyet. Máté elvitte a labdát a jobb oldalon, Kovács Dávid középen lekészítette nekem, én pedig a kapus mozgásával ellentétes irányba visszalőttem a hálóba. Számítottunk arra, hogy erőnlétben jobban fogjuk bírni, mint ellenfelünk, de nem kivárásra játszottunk. Nagyrészt sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk és örülök, hogy minden jól alakult."
 
 
 
Skribek egyébként a bajnokság végéig szerepel kölcsönben Budafokon, ha így folytatja, akkor bőven benne van a pakliban, hogy más csapatok is szerződtetnék majd.
 
A Budafok a következő körben a mindenkire veszélyes, eléggé masszív Dorogot fogadja. A dorogiakra hét közben kupameccs vár a III. Kerület ellen. Csizmadia az utána következő bajnoki fordulóban Lipcsei Péter Soroksárja ellen dirigálhatja majd a fiait.
 
Fradista kötődés miatt is érdekes lesz az a párharc is.
 
A Budaörs 1-0-s győzelemmel kezdte a tavaszt a Vác vendégeként, emiatt és a Budafok eddig állandó legyőzése miatt joggal bizakodtak az újabb sikeres mérkőzésben. Ami ugye végül nem jött össze, de Bognár György szakmai igazgató csapata még mindig stabil középcsapatnak számít, amit bizonyít, hogy 10 ponttal előzi meg a  legjobb kieső helyén tanyázó Haladást.
 
 
 
A lefújás után Márkus Tibor vezetőedző a következőket nyilatkozta a budaörsiek weblapjának:
 
„Jól kezdtük a mérkőzést, sikerült helyzeteket kialakítanunk, ezeket azonban nem tudtuk gólra váltani. A második félidőben visszaesett a teljesítményünk, ellenfelünk fölénk kerekedett és egy hibánkat kihasználva megszerezték a vezetést. A bekapott gól után sem tudunk megújulni. A hozzáállással nem volt gond, de ezúttal a mutatott játék elmaradt az elvárható szinttől.”
 
A Budaörsre húzós kis sorozat vár, mert előbb fogadja az előbb említett, életéért küzdő Haladást, majd élcsapatok ellen bizonyíthat, előbb a Gyirmót, majd a Siófok ellen.
 
Ezen a három mérkőzésen is ők lesznek a pályaválasztók.
 
EMLÉKEZTETŐ
Merkantil Bank Liga, 23. forduló
Budaörs-Budafoki MTE 0-1 (0-0)
Gólszerző: Skribek ('57)
Budaörs: Kovács P. - Marques-Airosa (Molnár T. '70), Fényes, Gyurácz, Medgyes Sz. - Molnár Cs., Zsidai, Bakos Sz. (Pethő '57), Stieber A. – Zsóri, Szabó B. Szakmai igazgató: Bognár György
BMTE: Póser - Margitics, Vaszicsku, Romić, Gohér - Filkor (Soltész I. '20), Oláh B. - Skribek, Zsolnai R., Szabó M. (Ihrig-Farkas '75) - Kovács D. (Mervó '88). Vezetőedző: Csizmadia Csaba
LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 09. 21. 20:17

Görög védőt igazolhat az Újpest 

Állítólag már úton lehet.
2020. 09. 21. 19:31

Új csapatot kereshet magának Szalai Ádám

Nem számítanak a magyar válogatott játékosra Mainzban.
2020. 09. 21. 18:49

Olasz topcsapat szerződtetheti a fiatal magyar kapust

Egy másik Serie A-s csapat is érdeklődött.
2020. 09. 21. 18:08

Budafok: visszatért a védő

Hivatalos bejelentés.
2020. 09. 21. 15:17

Mindenki a stadionba: rejtélyes videót posztolt a Loki

Úgy tűnik, hogy új igazolás bejelentése lesz.
2020. 09. 21. 09:58

Dzsudzsák is téma volt - játékosok csatlakoztak a Lokihoz, edző is érkezett

Hivatalos bejelentés.
2020. 09. 21. 19:12

Koronavírus: karanténban egy teljes csapat

Hivatalos közlemény.
2020. 09. 21. 14:07

ESMTK-Tállya: csalódott a hazaiak mestere - REAKCIÓK

A Tállya trénere hatalmas veszteségről beszélt.
2020. 09. 21. 17:29

Magyar Kupa: csúszik a sorsolás, megvan az új időpont

Hivatalos bejelentés.
2020. 09. 21. 16:45

Felavatták az Aranycsapat legendás csatárának az emléktábláját

A Fradi és a Honvéd mellett a Barcelonában is játszott
2020. 09. 21. 07:07

Nyílt edzés Dzsudzsák Balázs miatt?

Meglepetést ígér a Loki.
2020. 09. 20. 19:27

Magyar Kupa: kihagyott helyzetek, majd Loki-bosszú - VIDEÓ

Ismét sokan voltak a DVSC meccsén.
2020. 09. 21. 07:26

Marco Rossi NB III-as csapatot látogatott meg

Örömmel fogadták.
2020. 09. 20. 19:57

Magyar Kupa: hiába vezettek kétszer Borgulyáék

Végül a debreceniek örülhettek. BESZÁMOLÓ!
2020. 09. 21. 16:16

Fradi: profi szerződést kapott Dragóner

Hivatalos bejelentés.
2020. 09. 21. 14:43

BL: 14 pozitív teszt, Szoboszlaiék mégis elutaztak

Hivatalos bejelentés.
2020. 09. 21. 12:03

BL, El: kijelölte az UEFA a magyar csapatok meccseinek a bíróit

VAR is lesz az egyik meccsen.
2020. 09. 21. 10:44

DVTK: egyeztettek az ultrákkal, változások lesznek

Hivatalos bejelentés.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1DVSC20
2Békéscsaba 1912 Előre17
3Gyirmót FC Győr16
4Nyíregyháza Spartacus FC16
5Budaörs15
6Soroksár SC14
7FC Ajka13
8Szombathelyi Haladás13
9PMFC13
10Szolnoki MÁV FC12
11Dorogi FC12
12BFC Siófok11
13Vasas FC11
14WKW ETO FC Győr10
15Kolorcity Kazincbarcika9
16Szeged-Csanád Grosics Akadémia8
17Szentlőrinc8
18Kaposvári Rákóczi FC8
19DEAC6
20Aqvital FC Csákvár3
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!