nb1.hu

Tudni kell lezárni a mérkőzéseket – Feczkó Tamás

Budapest – Szerény és becsületes munkát vár a szakember.

Az NB II 2. fordulójának vasárnapi mérkőzésén 2-1-re nyert a Ceglédet fogadó MTK Budapest az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A kék-fehérek kispadján először szerepelt a Hungária körúton a nyáron szerződtetett vezetőedző, Feczkó Tamás, aki szerint a folytatásban is mindegy, hogy milyen arányban nyernek, csak hármasával gyűjtögessék a pontokat.

 

„Ez az aréna az ország egyik legjobb stadionja, megtiszteltetésként éltem meg, hogy a hazai kispadon ülhetek” – felelte az nb2.hu kérdésére Feczkó a hazai debütálásával kapcsolatban, majd hozzátette: a lehetőségek alapján akár Torghelle Sándor 17. percben szerzett első gólja után eldönthették volna a mérkőzést, hiszen rengeteg helyzetük volt, de kissé túljátszották ezeket. Lehet, túlságosan is megnyugodott a csapat az előny birtokában?

 

„Meg kell tanulnunk berúgni a helyzeteinket, hiszen nem lesz minden mérkőzés ilyen, ha van rá lehetőség, élni kell a lehetőségekkel és akkor le tudjuk zárni a mérkőzést. A második félidőben végig domináltunk, érett a gól, összességében több is lehetett volna” – nyilatkozta a szakember.

 

Két mérkőzés után az MTK a Nyíregyházához és a Kazincbarcikához hasonlóan hibátlan. A fővárosiak trénere 6 pont birtokában, két 2-1-es győzelem után egyelőre érthetően nem hiányolja a nagyobb különbségű sikereket sem.

 

„Szerényen és becsületesen kell dolgozni, ha ez megy, akkor jönni fognak az eredmények. Ha egy góllal nyerünk, akkor eggyel, az a legfontosabb az, hogy három pontot szerezzünk minden hétvégén” – mondta el Feczkó Tamás.

 

A következő játéknapon, szombaton a budapestiek a Békéscsabához látogatnak.

 

Hatos Szabolcs

 

Torghelle Sándor: A góljaim az NB II-ben is ugyanannyit érnek, mint az NB I-ben – NB2.hu

YEgyelőre jó úton járnak

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC