nb1.hu

Tüntettek a szurkolók Zalaegerszegen – videó

Zalaegerszeg - A végén a klubház elé vonultak.

A csapatot 80 percen át végig buzdító drukkerek a hajrában már inkább szidalmazták a futballistákat, a lefújás után pedig maguk elé rendelték a játékosokat, és a mez levételét követelték – írta a hajrazte.hu.

2-2-es döntetlenre végzett a ZTE FC a Kazincbarcikával bajnoki mérkőzésen. Azóta lejátszották a forduló összes meccsét (az eredményeket honlapunk jobb oldalán, az élő hírfolyamban olvashatják), amivel eldőlt: maradt a Zalaegerszeg a tabella utolsó előtti helyén.

A mérkőzésre közel sem látogattak ki annyian, mint egy hete a Dorog ellen, amikor ingyenes volt a belépés, a B-középbe mégis szépszámú szurkolósereg gyűlt össze, akik dicséretes módon szinte végig hangos szóval, énekléssel buzdították a fiúkat. Az utolsó tíz percre azonban az ő türelmük is elfogyott: a szurkolást felváltva a csapatot szidalmazták. A lefújás után pedig a füttyszó mellett újabb rigmusok hangzottak fel a ZTE Arénában.
 

A B-középben helyet foglalók szerették volna, ha a játékosok eléjük vonulnak, s bár páran elindultak feléjük, végül inkább az öltöző felé vették az irányt a játékosok. Az erre bekövetkező még nagyobb felzúdulás után azonban odamentek a futballisták a Nyugati tribün elé, ahol a videónkon is látható-hallható módon többször is felzúgott a „Vedd le a mezt!”. Ez nem történt meg, a játékosok pedig egy idő után bevonultak az öltözőbe a szurkolók szidalmai közepette.

A drukkerek egy része ezt követően a klubház elé vonult, ahol ismét nem fogták vissza magukat. Nem sokkal később Végh Gábor tulajdonos ment ki hozzájuk, és hosszasan beszélt a jelen lévőkkel, akik a klub helyzetét és a csapat teljesítményét és hozzáállását kérték számon.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC