Új címer és mezszponzor a SZEOL-nál - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Új címer és mezszponzor a SZEOL-nál

Hegedűs Gábor - 2016. July 08. Friday 08:29
Szeged - Elkezdték az SZVSE pálya felújítását is.
Kép forrása: Tóth Zsolt

Halkó Pál, az NB II-es újonc SZEOL SC ügyvezetője elsőként a személyi változásokat jelentette be a mai sajtótájékoztatón. Ahogy korábban már megírtuk, Siha Zsolt korábbi pályaedző sportigazgatóként folytatja a csapat mellett, a szakmai igazgató a pro licences Lóczi István lett, aki az utánpótlásban is tevékenykedik. Siha helyére pályaedzőnek Makra Zsoltot nevezték ki, aki tavaly a feljutásból még a pályán vette ki a részét.

 

– Emellett fontos, hogy az FK 1899 Szeged által levédetett, tradicionális SZEOL-címerről megállapodás született, így a továbbiakban ezt szerepeltetjük a mezünkön – fogalmazott Halkó Pál, aki megköszönte Havas Péternek, a megyeegyes FK 1899 Szeged elnökének a segítséget. - olvasható a Rangadó oldalán.

 

Mezszponzort is talált a klub, a szerelésen a Ridikül Magazin felirat szerepel majd, amely az újság mellett az azonos nevű tévéműsort is népszerűsíti. Halkó szerint ez azért is fontos, mert a családi magazinnal a családokhoz, a nőkhöz is tudnak szólni.

 

– Tegnap megkezdődtek a festési munkálatok az SZVSE-pályán, holnap pedig a műanyag székeket is felszerelik – mondta a pályafelújításról.

 

A megváltozott MLSZ-szabályok miatt hivatalosan még egyetlen új játékost sem jelentettek be, de erre hamarosan sor kerülhet. Korábban már jeleztük, hogy kikkel erősíthet a csapat.

 

Az elvárások? Halkó szerint a stabil bennmaradás a cél, ehhez Tóth Ákos vezetőedző is csatlakozott. Mint elmondta, ez nem csak egy lépés, hanem egy ugrás a csapatnak, de nem átszállójegyet akarnak váltani, hanem évekig biztosítanának egy profi klubot a szegediek számára.

 

Siha Zsolt klubigazgató az NB II-es feladatokat egy hasonlattal ábrázolta: „úszni tudunk, csak vízben még nem próbáltuk”.

 

– Nem tudjuk pontosan, hogy mennyi feladattal jár majd egy NB II-es szezon, elképzelhető, hogy még ez a bővített szakmai stáb is kevés lesz ehhez. Nagy motiváció van bennünk, mert szeretnénk bebizonyítani, hogy helyi kötődésű emberekkel is meg lehet teremteni egy másodosztályú klub alapjait – fogalmazott Siha.

 

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 10. 05. 20:07

Marco Rossi megmondta Csányi Sándornak, hogy mikor távozna

Eldőlt Ádám Martin helyzete is.
2022. 10. 05. 19:20

Leipzig: Gulácsi súlyosan is megsérülhetett

Hordágyon vitték le a pályáról.
2022. 10. 05. 19:08

Crvena-FTC: már van vesztenivalója a Fradinak - reakciók

Így várják a zöld-fehérek a találkozót. 
2022. 10. 05. 18:41

Crvena-FTC: azonnal kellenének a buszsofőrök a fradistáknak

Fontos részletek.
2022. 10. 05. 20:33

Dráma Diósgyőrben, nem szakadt meg a Szeged sorozata - eredmények

A szomszédban nyert a Gyirmót.
2022. 10. 05. 17:01

Mélyül a gödör az MTK-nál, idegenben nyertek Mátyusék - eredmények

Óriásit hajrázott a Csákvár.
2022. 10. 05. 14:40

Nagy pofont kapott a Kecskemét: a fájó egyéni hibák - reakció

Hasznosítanák a tapasztalatokat.
2022. 10. 05. 12:51

Odaszúrt a bírónak a Loki legendája - reakció

Megszakadt a remek sorozat.
2022. 10. 05. 18:19

U19-es válogatott: magabiztos sikerrel kezdődött az Eb-selejtező - reakció

Értékelt a szövetségi edző.
2022. 10. 05. 17:54

Monaco-Trabzonspor: tartani kell a lépést a Fradival - reakció

Már érezhető a nyomás. 
2022. 10. 04. 17:13

Dorog: megvan az ideiglenes vezetőedző - részletek, reakció

Saját maga jelentette be.
2022. 10. 04. 13:03

Mosonmagyaróvár: szívügye a klub, szakmai vezetőként tér vissza

Hivatalos bejelentés.
2022. 10. 04. 20:31

Hetekre eltiltották a Kerület játékosát

A móri sem úszta meg.
2022. 10. 04. 13:35

III. Kerület-Bicske: két rövidzárlat a vendégeknél - reakciók

Nyilatkoztak a vezetőedzők.
2022. 10. 05. 16:21

Ifi BL: továbbjutott az MTK

Kettős győzelem.
2022. 10. 05. 14:14

Crvena zvezda-FTC: nem kertelt a szerbek edzője - reakciók

Két Fradi-játékost külön kiemelt.
2022. 10. 05. 13:51

Sérülés sérülés után: az ág is húzza az Újpest kapusát - reakció

Még az alvás is nehezen ment.
2022. 10. 05. 13:15

Parádé: Szoboszlait ismét hírbe hozták a madridi sztárklubbal

Tovább emelkedett az ő ázsiója is.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1PMFC20
2MTK Budapest19
3Gyirmót FC Győr19
4DVTK18
5Szeged-Csanád Grosics Akadémia18
6Kolorcity Kazincbarcika SC16
7Soroksár SC16
8Nyíregyháza Spartacus FC14
9FC Ajka14
10ETO FC Győr14
11Tiszakécskei LC14
12Aqvital FC Csákvár13
13Szentlőrinc13
14Szombathelyi Haladás12
15BFC Siófok12
16HR-Rent Kozármisleny10
17Budafoki MTE10
18Békéscsaba 1912 Előre9
19Credobus Mosonmagyaróvár8
20Dorogi FC6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!