nb1.hu

Új igazolásokat és távozót is bejelentett a Vác

Zajlik az élet náluk!

 

A vacfc.com közleménye:

 

"Bár Dlusztus András egy év békéscsabai kölcsönjáték után a nyáron visszatért csapatunkhoz, és az ősszel jó teljesítményt nyújtott, alapembernek számított, klubunk a téli szünetben közös megegyezéssel szerződést bontott Andrással, aki azóta Dorogra igazolt. Dlusztus András további pályafutásához jó egészséget és sok sikert kívánunk.

 

A 25 éves, a középpálya több pontján bevethető Gyürki Gergely az FTC-ben nevelkedett, ahol már 17 évesen az NB II-ben valamint a Ligakupában szerepelhetett a felnőttek között. Gergő a Ferencvárosból a Pénzügyőr csapatához került, aztán megfordult többek között Tatabányán is, majd újra a Pénzügyőr csapatához került, mígnem 2016-ban leigazolta a Haladás. A szombathelyi zöld-fehérek színeiben Gergő a Puskás Akadémia FC elleni bajnoki mérkőzésen az első osztályban is bemutatkozott. Szombathelyről –mint akkoriban többen is- a Sopron csapatához került két évre, majd miután a Hűség városának klubja 2018 nyarán kiesett a másodosztályból a szintén másodosztályú Cegléd csapatához igazolt, ahonnan télen az útja Vácra vezetett.

 

Másik téli szerzeményünk a 26 éves Sóron Tibor, aki az előre játékba lehet nagy segítségünkre a tavaszi szezonban. Tibor szülővárosában, Esztergomban kezdte pályafutását, majd a Vasas utánpótlásban pallérozódott, ahonnan egy rövid időre visszatért szülővárosába, majd 2012-ben Dunaújvárosba igazolt. Újvárosban aztán minden NB-s (NB III., NB II., NB I.) bajnokságban szerepelt, majd három év után Ajkára igazolt. Miután 2016 nyarán a zöld-fehér alakulat kiesett az NB II-ből Tibor az RKSK csapatához igazolt, majd egy év után Kaposvárra szerződött. A somogyi csapattal a 2017/2018-as szezonban megnyerte az NB III Nyugati csoportját, csapatának pedig házi gólkirálya lett. Tibor az idei szezont a III. kerületi TVE együttesében kezdte, innen igazolt télen csapatunkhoz."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC