nb1.hu

Újabb játékossal állapodtak meg a csákváriak

Csákvár - Az egykori Vasas-legenda unokáját igazolták le.

A Csákvár közleményét változtatás nélkül közöljük.

 

„A felkészülés második hetébe lépett hétfőn csapatunk. Immár csak azok a játékosok készülnek a Toldi Gábor vezette szakmai stáb irányításával Lovasberényben, akikre az őszi idényben is számíthat a vezetőedző.

 

– Már a kezdet kezdetén elmondtam, hogy az első néhány edzés után szeretném kialakítani a végleges keretet, nem akarok folyamatosan próbajátékosokat tesztelni – felelte honlapunk érdeklődésére Toldi Gábor. – Még nincs kész a keret, egy kapusra és egy (belső) védőre szükségünk van, de azért alakulunk már.

 

Egy új játékos érkezését is bejelentette a szakvezető: ezek szerint az őszi idényben már csapatunkat erősíti a 22 éves, Újpesten és Vasasban nevelkedett Kékesi Alex.

 

– Neve ismerősen csenghet a futball szerelmesei számára. Az egykori Vasas-legenda, a hatvanas évek angyalföldi csapatának meghatározó játékosa, Kékesi Mihály unokája. Az elmúlt szezont Gödöllőn töltötte, jó alkatú, magas játékos, akit többször is teszteltünk a közelmúltban, azaz tisztában vagyunk a képességeivel.

 

A keret tagjai a héten már több alkalommal is napi két edzésen vesznek részt, majd szombaton átesnek az idei első felkészülési meccsen is.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC