nb1.hu

Újabb magyar tehetség parádézik a Vasas ellen készülő Haladásban

Hívja a haza a szombathelyi fiatalokat.

Most ismét a Haladás vezeti a tabellát, miután a Vasas kikapott a Tiszakécske otthonában (1-0-ra), a szombathelyiek meg legyőzték a Csákvárt 4-1-re, azok után, hogy a DVTK otthonában 2-1-es vereséget szenvedtek.
 
A győztes találkozó (egyik) hőse Horváth Rajmund volt, aki a gólja mellett két gólpasszt is kiosztott a találkozó. Éppen ezért semmi csodálkozni való nincsen azon, hogy a klubhonlap kikérdezte őt erről a találkozóról is.
 
„ Nagyon sokat számított a korai gólunk, a csapat játékának is jót tett a gyors vezetést. A saját játékunkat játszottuk, jöttek is a helyzetek, amelyeket ezúttal jó arányban használtunk ki. Ami az első gól előtti gólpasszomat illeti, azt tettem, amit a mester kért tőlünk. Azaz letámadtunk, az egyik védő hosszabban vette át a labdát, megszereztem, Tóth Milánhoz passzoltam, aki egy szép csel után kilőtte a bal sarkot. A második gólpassznál Németh Milán Kállaihoz továbbított, aki elém ívelt. Megjegyzem. ez is tudatos akció volt, hiszen Németh Szabolcs többek között azt kérte tőlünk, támadóktól, hogy ha tehetjük, mélységbe induljunk be. Miután megkaptam a labdát egy az egyben sikerült megvernem védőmet, beadtam, a labda a kapusról Csilus elé pattant, majd egy kis tűzijáték után Csili szép gólt lőtt. A gólomnál pedig Németh Milán indította a bal oldalon Tóth Milánt, aki belöbbölte a labdát, én pedig dropból a bal sarokba lőttem. Nem volt könnyű megoldás, de szerencsére jól érkezett a beadás. Szerintem sima meccs volt, a védekezésünk eddig is rendben volt, most végre támadásban is hatékonyak voltunk. 
 
– Németh Szabolcs a sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, egész héten roppant keményen dolgoztatok, ki akartátok javítani a diósgyőri vereséget.
– Pontosan. Pörögtünk, mentünk rendesen a tréningeken, mindannyiunkat bosszantott a múlt hétfői vereség. Meg akartuk mutatni, mit tudunk. Boldog vagyok, hogy nyertünk és újra a tabella élén vagyunk.
 
– Mi változott a támadójátékban a korábbi meccsekhez képest? Mert – ahogy említetted is – a Csákvár ellen bementek a helyzetek, míg korábban azért sok ziccer kimaradt.
– Az edzéseken mindig sokat gyakoroljuk a helyezetkihasználást, de múlt héten még erre is rátettünk egy lapáttal. Németh Szabolcs és Sipos Norbert még többet gyakoroltatta velünk a beadásokat, beindulásokat, befejezéseket. Ezekre most különösen nagy hangsúlyt fektettünk.
 
– Két riválisunkhoz utazunk, először a Vasashoz, majd a Kecskeméthez. Rangadó mindkettő.
– A következő, a Vasas elleni még a diósgyőrinél is fontosabb mérkőzés lesz, ha be tudjuk húzni, Kecskeméten nyugodtabban játszhatunk. De egyelőre csak a Vasasra koncentrálunk, az a következő meccsünk.
 
– A támadószekcióban öten-hatan is vagytok. Mit gondolsz, ott leszel a Vasas elleni kezdőben?
– Eddig ugyanannyi meccsen kezdtem, mint amennyin csere voltam, de minimum félórányi játéklehetőséget mindig kaptam a mestertől. Természetesen előre nem tudom, játszom-e legközelebb, mindenesetre Tóth Milánnal együtt a Csákvár ellen szerintem jól futballoztunk. 
 
Mindössze 18 éves vagy – vannak úgynevezett mentoraid a csapatban?
– A rutinosabb futballisták – Németh Milán, Rózsa Dániel, Bosnjak Predrag, Csilus Tamás, Devecseri Szilárd, Guzmics Richárd, Rózsa Dániel – mindenkinek sokat segítenek a pályán és az öltözőben is. Így tremészetesen nekem is. A fiatalokkal pedig korábban az Illés Akadémián együtt futballoztam, szóval remek az összhang a csapaton belül, olyan, mintha egy kis család lenne a Haladás. Ez a sikerünk egyik titka, a másik pedig, hogy gyors, lendületes futballt játszunk – nem véletenül állunk az első helyen.
 
Horváth Rajmund – Dezamits Dominikhoz, Lucas Mario Simuthoz és Pataki Márkhoz hasonlóan – jelenleg a Timár Krisztián vezette U19-es válogatottal, az olaszok elleni két, hazai felkészülési-mérkőzésre készül. Támadónk íjövő héten csatlakozik csapatunkhoz.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC