nb1.hu

Újpest-kötődés: Benét és Feczesint is megtapsolták a Vasas-szurkolók

Jova kibékült, újabb átigazolások is szóba kerültek.

Szurkolói ankétot tartott tegnap a Vasas, melyen részt vett Nagy Miklós, a Vasas FC klubigazgatója, a Vasas Kubala Akadémia tulajdonosa, Domonyai László, a Vasas FC ügyvezetője, Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke, Bene Ferenc vezetőedző, valamint az új igazolások közül Feczesin Róbert és Jova Levente.
 
A majdnem kétórás, egyébként a Vasas hivatalos szurkolói klubja által szervezett eseményt Sinkovics Gábor, a Nemzeti Sport korábbi főmunkatársa moderálta. Sinkovics elmondta, hisz az új vezetésnek, akik magyarokra, legfőképpen fiatalokra épülő csapattal szeretnének visszatérni az NB I-be. Hozzátette, abban a pillanatban, amint azt érzi vagy tudja, hogy erről az útról letérne az új tulajdonosi kör, ő lesz az első, aki majd jelezni fogja ezt a Vasas szurkolóknak.
 
Az ankét elején Markovits László, az anyaegyesület elnöke köszöntötte röviden a résztvevőket. Elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy a Vasas SC közvetítőként főszerepet tudott vállalni abban, hogy a klubhoz ezer szállal kötődő új tulajdonosok kerültek a felnőtt labdarúgás élére. Hozzátette, hogy nagyon korrekt és őszinte a viszonyuk a tulajdonosokkal, a Vasas SC-nek pedig továbbra sincs operatív szerepe a napi munkában és döntésekben, az ő feladatuk elsősorban a létesítményfejlesztés és a fenntartás menedzselése. A klubelnök zárásként elmondta, hogy az új tulajdonosok garanciát jelentenek az egyesület elnökségének arra, hogy jó kezekben van a Vasas FC, és minden lehetőség adott, hogy a közeljövőben ismét NB I-ben szerepelhessen a csapat.
 
Nagy Miklós bejelentette, bár még tart az átigazolási időszak és még akár lehetnek érkezők, nagyjából kész van a játékoskeret. Hozzátette, tárgyalnak még NB I-es szintű futballistákkal, de nem biztos, hogy ők még a télen csatlakoznak a kerethez. A klubigazgató arról is beszélt, hogy szép lett az új stadion, de például csak 1 edzőpálya van, ami nagyon kevés, mert más kluboknál a többszöröse áll a rendelkezésre.
 
 
 
Bene Ferenc kijelentette, elsősorban a csapat védekezését kell rendbe tenniük. Mint mondta, 10 emeletes ház felépítésében gondolkoznak, de még nem tartanak a tizedik emeletnél, viszont stabil, széles alapokkal rendelkeznek. Elmesélte, hogy serdülő és ifista korábban játszott a Vasasban, tiszteli és kedveli a klub múltját, jelenét és a remélhetőleges jövőjét, de a családi kötelék miatt sem tagadhatja meg azt, hogy újpesti kötődésű.
 
Szintén ezt mondta Feczesin Róbert is, aki megerősítette, amiről már többször is írtunk, hogy ifistaként játszott két évet a Vasasban, de ő már akkor is Újpest-szurkoló volt és most is az. Ennek ellenére, büszkén viseli a Vasas-címert, mint ahogyan más magyar klubok esetében is így tett, amikor azokban a klubokban játszott. Hozzátette, ha fiatal korában a Vasas utánpótlását támogató cég nem teszi át a székhelyét Újpestre, akkor lehet, hogy sokkal több időt tölt el Angyalföldön. Szurkolói kérdésre válaszolva elmondta, továbbra is szeretne magyar válogatott lenni, majd elmondta, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány továbbra is figyelemmel kíséri majd a teljesítményét.
 
Fontos megjegyezni, hogy Bene és Feczesin is nagy tapsot beszélt, amikor őszintén beszéltek arról, mit jelent számukra az Újpest.
 
Jova Levente sportbaráti hangulatban beszélte meg egy szurkolóval korábbi nézeteltérését, az egybegyűltek végig nevettek közben, a kibékülést vastaps kísérte.
 
A Vasas vasárnap a Békéscsaba ellen kezdi meg a tavaszi szereplését, a piros-kékek a 8. helyről várják a további küzelmeket, 11 pontos hátrányból a jelenleg 2., feljutó helyen álló Budafok mögött.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC