Utánpótlás-válogatott támadót igazolt a Vasas - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Utánpótlás-válogatott támadót igazolt a Vasas

Juhász Gergely - 2022. February 04. Friday 20:25
Hivatalos bejelentés.
Kép forrása: vasasfc.hu
ÍME, A VASAS HIVATALOS BEJELENTÉSE:
 
,,Élvonalbeli tapasztalatokkal bíró utánpótlás-válogatott fiatal támadó érkezett Angyalföldre.
 
A 2001-es születésű, 21 esztendős Cipf Dominikot a BFC Siófok együttesétől igazoltuk le. A támadó korábban futballozott Nyíregyházán és a Budapest Honvédnál is, utóbbi klubbal a 2019/20-as szezonban kupagyőzelmet ünnepelt. 16 évesen már az U19-es bajnokságban szerepelt, majd 2018-ban - 17 esztendősen - mutatkozott be a magyar élvonalban egy Szombathelyi Haladás elleni győztes mérkőzésen, de szerepelt a Progres Niederkorn ellen is az Európa-liga-selejtező második körében.
 
A 39-szeres utánpótlás-válogatott labdarúgó 2017-ben szerepelt az U17-es Európa-bajnokság selejtezőkörében a Koszovó ellen 3-1-re megnyert mérkőzésen és kezdőként lépett pályára az 1-0-s Hollandia elleni győzelem alkalmával, a Wales elleni 2-1-es siker során pedig be is talált, így a magyar U17-es válogatott bekerült a torna elitkörébe, Dominik pedig játszott az izraeliek és a szlovénok ellen is. A magyar válogatott tagjaként szintén ebben az évben ezüstérmes helyen végzett a rangos, nagy hagyományokkal bíró nemzetközi Telki Kupán és - Svédország, Norvégia, illetve Szlovákia ellen - veretlenül megnyerték Spanyolországban a La Manga Kupát. Az U19-es Európa-bajnokság selejtezőkörében a Kazahsztán elleni 5-0-s győzelemből két góllal vette ki a részét, de 2019-ben játszott a Montenegró elleni 2-0-s magyar sikerrel záruló összecsapáson is, mellyel akkor veretlenül, ezüstérmes helyen zárták a Vilotic-tornát.
 
Pályafutása során összesen 68 alkalommal lépett pályára NB I-es vagy NB II-es találkozón és a Magyar Kupa küzdelmeiben, melyek során 11-szer talált be az ellenfelek kapujába.
 
Nagy Miklós, sportigazgató:
 
- Dominik pályafutását utánpótlás játékos korában kezdtem el követni. A 2001-es korosztály egyik legtehetségesebb labdarúgójának tartom, aki az őszi szezonban 7 góllal, 2 gólpasszal és hasznos mezőnymunkával segítette csapatát. Képzett, jó cselező-készséggel, kiemelkedő rúgótechnikával és átlag feletti gyorsasággal rendelkező játékos, aki a támadósor mindkét szélén otthon érzi magát. Fiatal magyar játékosként beleillik a klubfilozófiánkba. Rövid távon a szélsőjátékunk erősödését és gólokat várok tőle, hosszú távon pedig, hogy klubunk egyik komoly értékévé fejlődjön. Játékjogát 2025. június 30-ig szereztük meg.
 
Cipf Dominik:
 
- Az átigazolás kapcsán extázis hangulat fogott el engem és a családomat, beleértve a barátnőmet is. Nagyon örültünk ennek a lehetőségnek, hiszen egy patinás klub tervez velem hosszú távon. Bízom benne, hogy ezt a bizalmat meg fogom tudni hálálni. Nagyon sok játékos szeretne ebben a klubban játszani, ez nem mindenkinek adatik meg, így különösen kivételesnek és szerencsésnek érzem magam."
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 07. 02. 19:12

FTC: hat távozó a női csapatnál

Gólerős játékosok is búcsúznak.
2022. 07. 02. 18:21

Vidi: korábbi Újpest játékos adott jellemzést az EKL-riválisról

Jól ismeri az azeri együttest.
2022. 07. 02. 15:39

Joao Janiero: Számomra ez egy rendkívül izgalmas projekt

A célokról is beszélt a DVSC új vezetőedzője.
2022. 07. 02. 14:38

Felkészülés: nyolcat rúgott a Loki

Győzelemmel debütált az új vezetőedző.
2022. 07. 02. 18:41

Dorog: visszatért a gólerős támadó

Hivatalos bejelentés.
2022. 07. 02. 15:06

Felkészülés: a Gyirmót nyerte a szomszédvárak csatáját

Döntetlent játszott az NB II újonca a Budafok ellen.
2022. 07. 02. 19:39

Felkészülés: megyei bajnokot vert a Tiszaújváros, kikapott a Cegléd

Nem bírt egymással a Füzesgyarmat és a Hódmezővásárhely.
2022. 07. 02. 16:06

Felkészülés: döntetlent játszottak az érdiek

Az MTK házon belül meccselt.
2022. 07. 02. 14:05

Felkészülés: hatot rúgott az Újpest, horvát csapattal meccselt a Kisvárda

Döntetlent játszott a Mezőkövesd a Vasassal.
2022. 07. 02. 12:19

Mezőkövesd: fiatal középpályás érkezett

Hivatalos bejelentés.
2022. 07. 02. 11:50

Tiszakécske: rutinos, NB I-es kapus érkezett - reakció

Hivatalos bejelentés.
2022. 07. 01. 21:21

Ajka, Budafok, Misleny, Óvár, Pécs, Soroksár, Szpari: érkezők!

Próbázók Csákváron. Hivatalos bejelentések!
2022. 07. 02. 10:41

Füzesgyarmat: kilencen távoztak, kilencen érkeztek

Alakul a keret az együttesnél.
2022. 07. 01. 21:41

A Komárom pótolja a Vácot, megvan a Monor és a Gyirmót új edzője

Érkezők Szekszárdon.
2022. 07. 02. 11:07

Az utolsó percekben mentett pontot az FTC BL-riválisa

Elrontották a főpróbát. 
2022. 07. 02. 10:19

Női futsal: tisztes helytállás az Eb-ezüstérmese ellen

A bronzéremért küzdhetnek a lányok. 
2022. 07. 02. 07:47

Megvan a Kisvárda új csapatkapitánya, nagy együttműködés a Vasasnál

Érkező és hosszabbító a Ferencvárosnál.
2022. 07. 02. 06:32

Szombati foci: hat NB I-es csapat is a pályán

Gőzerővel zajlik a felkészülés.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Vasas FC85
2Kecskeméti TE HUFBAU77
3DVTK72
4Szeged-Csanád Grosics Akadémia66
5BFC Siófok59
6Szombathelyi Haladás57
7WKW ETO FC Győr56
8Soroksár SC52
9FC Ajka51
10Nyíregyháza Spartacus FC50
11PMFC48
12Aqvital FC Csákvár43
13Tiszakécskei LC42
14Budafoki MTE42
15Békéscsaba 1912 Előre42
16Szentlőrinc42
17Dorogi FC41
18Szolnoki MÁV FC38
19Budaörs38
20III. Ker. TVE37
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!