nb1.hu

Üzenet a játékosoknak: keményet beszólt a Kaposvár edzője

Egy év alatt két osztállyal zuhantak lejjebb.

 

Mint arról többször is beszámoltunk, a Kaposvárnak nem sikerült szépen a bajnoki búcsú, hisz hazai pályán 1-0-ra kikaptak a Dorogtól. A Rákóczi azok után, hogy egy évvel ezelőtt kiesett az NB I-ből, most a 19. helyen a másodosztályból is kizuhant – 38 meccs alatt 32 pontot szereztek (egy pontot levontak tőlük Dvorschák Gábor sárga lapok miatti jogosulatlan szerepeltetése után), s mindössze a sereghajtó DEAC-ot előzték meg.

 

Csertői és a Gyirmót csodája, nagyon boldog Loki – NB II-es értékelések

 

A vasárnapi találkozó lefújását követően a hónap elején kinevezett Barna László vezetőedző értékelte a látottakat, egyben keményet üzent a játékosoknak, kifejezve, hogy finoman fogalmazva sem volt elégedett.

 

"Küzdelmes, nem túl látványos mérkőzés volt. Sajnos olyan passzban vagyunk, hogy nem tudtuk gólra váltani a lehetőségeinket, míg az ellenfélnek egy jól eltalált lövés három pontot ért. Sajnálom, hogy nem mindenki élt azzal a lehetőséggel, hogy NB II.-ben tudott játszani, mert egy darabig biztos, hogy nem lesz erre lehetősége a Rákóczi színeiben" – idézte őt a klubhonlap.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC