nb1.hu

Vác FC: „Erre lépnem kell, mert ez önzőségnek tűnik a számomra…”

Gyűgy – Nagy Tibor vezetőedző kifakadt a gólképtelenség miatt.

A Vác Felvidéken járt, ahol a szlovák első osztályú FO ZP Sport Podbrezova csapatával játszott felkészülési mérkőzést.

 

 

A végig szakadó esőben zajló találkozót a felvidéki csapat kezdte jobban, de jó negyedórányi játék után kiegyenlítetté vált a találkozó, majd húsz perc után az NB II-es együttes irányította a játékot. A jó iramú, és rendkívül sportszerű mérkőzésen mindkét oldalon sok hiba csúszott a játékba a csúszos, mély talaj miatt, ugyanakkor hiába volt a Vác kapura veszélyesebb, gólt nem sikerült elérnie, pedig a helyzetei most is megvoltak. Erről beszélt Nagy Tibor vezetőedző is a mérkőzés utáni értékelésében:

 

„Egy elég nehéz pályán, úgy gondolom, hogy egy nagyon jó mérkőzést játszottunk. Volt iram, nagyon jól építettük fel a támadásainkat. Megint csak egy lövés ment a kapunkra. Ami viszont továbbra is a nagy problémánk, amiket kihagyunk. Kiejti a kapus, üres kapuba nem tudjuk bepasszolni. Öt méterről fölé fejelgetjük. Tehát megint volt öt-hat ziccerünk és megint nulla. Megint kettő az egyet nem tesszük be a másiknak. Úgy látszik, hogy erre lépnem kell, mert ez önzőségnek tűnik a számomra. Aztán amikor az ellenfél rosszul ad haza, mi pedig azt hisszük, hogy mi indítottunk és otthagyjuk a labdát, mert azt gondoljuk, hogy les. Szóval azért vannak fura dolgok. De azt mondom, hogy nagyon jó iramú volt, jól néztünk ki. Remélem, hogy ezt folytatjuk a továbbiakban, úgy, hogy a helyzeteket most már berugdossuk.” – mondta tréner a vacfc.com-nak adott nyilatkozatában.

 

 

FO ZP Sport Podbrezova (szlovák I. osztály) – Vác FC 0-0 (0-0)

Vác FC:Halasi – Hegedűs, Görgényi, Tóth G., Gulyás M. – Kákonyi (Niedermüller), Rása (Tóth F.), Sipeki (Földi), Zsolnai (Mátyás) – Rusvay (Nyilas), Nagy R. (Szenes)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC