nb1.hu

Vannak még hibáink, ezeket megpróbáljuk kijavítani – Lipcsei

Soroksár – Bár nyeretlen, idegenben veretlen is Lipcsei csapata.

Hét forduló után az NB II középmezőnyében, 11. helyezettként áll a Soroksár, ám az együttes szereplését végignézve szembetűnő, hogy az együttes stabil teljesítményt nyújt idegenbeli fellépései során.

 

Lipcsei Péter csapata legutóbb a tavasszal még élvonalbeli Gyirmót FC Győr otthonából távozott ponttal (1-1), előzőleg pedig a Nyíregyháza (1-1), a Budafok (1-1) és a Vác vendégeként ikszelt (0-0).

 

„Számítottam arra, hogy jók leszünk az erősebb csapatok ellen is, mivel ilyenkor kicsivel jobban koncentrálunk, jobban összetartunk. Szervezett volt a játékunk a legutóbbi két alkalommal is, tudtuk, hogy mit kell játszani, felkészítettek minket, így pontosan tudtuk, hogy mire kell odafigyelnünk” – nyilatkozta a klub tévéstábjának János Norbert, a fővárosiak csatára. –  Igaz, hogy több is lehetett volna ezekben a meccsekben, de a megszerzett pontoknak is nagyon örülünk – tette hozzá a támadó.

 

 „Nyilván vannak hibáink, melyeket megpróbálunk kijavítani – vette át a szót Lipcsei Péter. – Például Gyirmóton is olyan szituáció után kaptunk gólt, amiről már többször beszéltünk: az ellenfél egy keresztlabdát fejelt le. Ki fogjuk elemezni ezeket a hibákat, mindig felhívjuk a srácok figyelmét ezekre – közölte a szakvezető.

 

A Soroksár a 8. játéknapon újra vendégségbe megy: vasárnap a Kazincbarcika tiszaújvárosi otthonában folytatódhat a sorozat.

 

Lesújtott a Fegyelmi Bizottság – NB2.hu

Lesújtott a Fegyelmi Bizottság

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC