nb1.hu

Vasas: bejelentés az ünneplésről

Örömhírről számolt be a klub.

Négy évet követően újra kiharcolta a feljutást az NB I-be a Vasas együttese. A másodosztály küzdelmeiből azonban még hátra van egy forduló. Vasárnap 15:30-tól az angyalföldiek a Soroksár csapatát fogadják. A mérkőzést követően pedig kezdődik a díjátadó, amely alkalomból az egyesület különlegeséggel készül a szurkolóknak.

ÍME, A VASAS BEJELENTÉSE:


”Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a Soroksár elleni mérkőzést követően sor kerül a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos díjátadó ceremóniájára. Az új Illovszky-stadion történetében először ünnepelhetünk közösen, így ezen az estén szurkolóink is pályára léphetnek. Az éremátadással egybekötött bajnokavató esemény a pályán, a játékos kijáróval szemben kerül lebonyolításra kb. 15 perccel a mérkőzés után, ahová szeretettel várunk minden Vasas-drukkert!

A torlódás elkerülése érdekében szurkolóink már a lefújás pillanatában el tudnak indulni a beléptető kapukhoz. A „B” és „C” szektorokban ülő szurkolók a stadiont elhagyva – a kordonnal elkerített külső folyosókon át – a „B” és „C” szektorok közötti nagy kapukon tudnak belépni a pályára. Az „A” szektorokban ülő szurkolók a szektor közlekedő folyosóiról nyíló kapukon tudnak a pályára jutni. A "VIP" szektorban ülő vendégek az "A1" vagy "A2" szektorokon keresztül tudnak lejutni a pályaszintre. Pályára lépés kizárólag ezeken a kapukon keresztül, csak a biztonsági személyzet engedélyét követően történhet, a korlátokon átmászni TILOS! Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy amennyiben nem kívánnak részt venni a díjátadó ceremónián, úgy a stadionon kívül felállított és kordonnal körbevett folyosóról kilépve elhagyhatják a mérkőzés helyszínét, fontos információ azonban, hogy ezt követően – biztonsági szempontok miatt – az eseményre visszatérni már nem áll módjukban.


A várakozás várhatóan néhány perces lesz és csupán addig tart majd, amíg a pályát előkészítjük az ünneplésre. A színpad építése közben folyamatosan tájékoztatni fogjuk szurkolóinkat a kapunyitás pontos időpontjáról. Mindenkit kérünk, hogy a biztonsági személyzet utasításait és kéréseit tartsák be saját és a többi szurkoló biztonságának érdekében!
Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy bajnokcsapatunk utolsó mérkőzése iránt kiemelt az érdeklődés. A jegyértékesítés folyamatosan zajlik, ezért javasoljuk, hogy drukkereink online elővételben vásárolják meg belépőiket. A fokozott érdeklődésre való tekintettel kérjük, hogy a torlódás és a hosszas várakozás elkerülése érdekében szurkolóink időben érkezzenek a stadionhoz!

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy előre nem látható körülmény vagy elháríthatatlan akadály esetén klubunk a változtatás jogát fenntartja. Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a 2022. évi 41. számú Magyar Közlönyben leírtaknak megfelelően a sportrendezvényekkel kapcsolatos korlátozások eltörlésre kerültek, így a Merkantil Bank Liga sorozata védettségi igazolvány nélkül is látogatható, továbbá a maszkhasználat sem kötelező már, szeretettel várunk mindenkit vasárnap az Illovszky-stadionba!
A Vasas FC különleges sálat gyártott Illovszky Rudolf születésének 100. évfordulójára. Az Illovszky-sál webshopunk mellett a Szentlőrinc elleni mérkőzés előtt az Illovszky-stadion A2-es pénztárában 3990 Ft-ért (az ár az áfát tartalmazza) vásárolható meg. A Vasas-maszkok a hazai mérkőzések ideje alatt az Illovszky Rudolf Stadion A2-es jegypénztárában szintén megvásárolhatók. A zárt fóliában csomagolt Vasas-maszk ára: 1990 Ft (az ár az áfát tartalmazza).”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC