nb1.hu

Vasas: csak két hete örvendetesek a koronavírus tesztek eredményei

Változott a Vasas programja.

Elképesztő sérüléshullám és a rengeteg pozitív koronavírus-teszt nehezítette a Vasas dolgát az ősszel, az angyalföldiek folyamatosan átlagban 15 játékost voltak kénytelenek nélkülözni a mérkőzéseiken.
 
Mindezek ellenére a Vasasnál egyszer sem gondolkoztak el azon, hogy el kellene halasztaniuk egy-egy adott mérkőzésüket, hiszen a nyáron éppen ezért is történt még annyi igazolás, hogy minél több játékos legyen a keretben.
 
A piros-kékek ma egyébként az MTK ellen játszottak volna edzőmeccset, ám a kék-fehérek a sok sérült és beteg miatt lemondták az összecsapást.
 
A piros-kékeknél is vannak ám még hiányzók, de a Covid-tesztek mindenkinél negatív eredményt mutattak a múlt héten és most is. A sérültekről viszont a következő bejelentést tették a piros-kékek:
 
„Kleisz Márk korábban műtött térde a MOL Magyar Kupa Sényő-Carnifex elleni találkozóján megsérült. Márk kezelése az őszi szezonban folyamatos volt, de állapota a várakozásokhoz képest lassabb ütemben javult. Játékosunk rehabilitációja lezajlott, csatlakozott a csapatedzésekhez.
 
Birtalan Botond combközelítő izma még október végén, a Merkantil Bank Liga 13. fordulójában megrendezett FC Ajka – Vasas FC bajnoki mérkőzésen húzódott meg. Állapota a kezelések ellenére sem változott, a sorozatos vizsgálatok pedig kezdődő sportsérvet diagnosztizáltak nála. Botondot december elején megműtötték, rehabilitációja megfelelően haladt, támadónk már erőnléti edzéseket végez.
 
Kilyén Szabolcs combhajlító izma a szombati edzésen meghúzódott, játékosunk gyógytornán és fizikoterápiás kezeléseken vesz részt.
 
Vernes Richárd térde a szombati edzésen megsérült. Az MRI vizsgálat alapján játékosunk belső oldalszalagja meghúzódott, fizikoterápiás kezeléseken és gyógytornán vesz részt.
 
Otigba Kenneth sarokcsontjának talpi részén az őszi szezonban panaszokat okozott egy krónikus gyulladás. A fájdalom kiújult, így játékosunk kezeléseken, gyógytornán és erőnléti edzéseken vesz részt.”
 
 
A VASAS TOVÁBBI, TERVEZETT EDZŐMECCSEI:
2021. január 16., szombat: Paksi FC – Vasas FC
2021. január 20., szerda: Soroksár SC – Vasas FC
2021. január 23., szombat: Kaposvári Rákóczi FC – Vasas FC
 
FRISSÍTÉS:
 
15.18: Változás a Vasas programjában, a klub közleménye:
 
A három hetes téli szünet után január 3-án orvosi vizsgálattal indult a 2020/21-es bajnoki évad téli felkészülése. Az első héten a csapat és a szakmai stáb minden tagja koronavírus-teszten vett részt, mely során nem detektáltunk új esetet, így a program teljes kerettel zajlott. Különböző felmérések, nyolc edzés és egymás közötti játék volt napirenden.
 
A héten hat edzés és eredetileg két felkészülési találkozó szerepelt a menetrendben, ám a szerdai, MTK Budapest elleni meccsünk – ellenfelünknél előforduló sérülések és betegségek miatt – elmaradt, így aznap a csapat dupla edzéssel hangolt a tavaszi szezonra. További információ, hogy elővigyázatosságból a szombati, Paksi FC elleni edzőmérkőzés sem kerül megrendezésre, helyette viszont nemzetközi találkozó került a programba: szombaton 13 órától az FC DAC 1904 lesz az ellenfelünk. A felkészülési mérkőzés a Fáy utcai Sportcentrumban, a hatályos kormányrendeletnek megfelelően zárt kapuk mögött kerül megrendezésre.
 
A Dunaszerdahely elleni meccsről szöveges tudósítással jelentkezünk.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC