Vasas: fel kell nőni az NB I-es álmokhoz – REAKCIÓ - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Vasas: fel kell nőni az NB I-es álmokhoz – REAKCIÓ

Simon Zoltán - 2020. September 05. Saturday 11:22
Bemutatkozott az új igazolás.
Kép forrása: Vasas FC
Rengeteg hiányzója volt a Vasasnak tegnap a Diósgyőr elleni, idegenbeli edzőmeccsén, így pláne, hogy az NB I-es csapat nyert (4-2), a papírformának megfelelően. A piros-kékek az alábbiakat jelentették a kezdés előtt a hiányzókról:
 
„A jövő évi, hazai társrendezésű Európa-bajnokságra készülő U21-es magyar válogatott szeptember 6-án elutazik Szlovéniába, ahol 7-én a házigazdák ellen lép pályára. Az eseményre a Vasas keretéből Hidi M Sándor, Hinora Kristóf, Kleisz Márk és Tóth Bence kaptak meghívást, ezért Tóth András megbízott vezetőedző a mai felkészülési mérkőzésen nem tudott számítani a fiatalokra. Kapornai Bertalan külső bokaszalagja még a Vasas Kubala Akadémia U19-es korosztálya és felnőtt csapatunk közös edzésén sérült meg. A labdarúgó azóta kezeléseken és rehabilitációs edzésmunkában vett részt, a mai mérkőzést kihagyta, ahogy Szedlár Zoltán is hiányzott: játékosunk combhajlítóizom- és farizom-panaszokkal küzd, az MRI-vizsgálat izomsérülést nem mutatott, így Zolira további vizsgálatok várnak, elővigyázatosságból nem vett részt a mai találkozón.
 
Szivacski Donát és Viczián Ádám a DVSC elleni találkozón sérültek meg, azonban a héten már csatlakoztak a csapatedzésekhez, ahogyan a mai felkészülési meccsen is bevethetőek voltak. A mérkőzésen bemutatkozott a nyáron frissen igazolt Kilyén Szabolcs, illetve szerepet kaptak azok a labdarúgók is, akik az elmúlt időszakban kevesebb játéklehetőséghez jutottak.”
 
A találkozó után így értékelt az angyalföldiek megbízott vezetőedzője, Tóth András:
 
„A mérkőzés fizikálisan elérte a célját, viszont rengeteg egyéni hiba csúszott a játékunkba, nyilván az összeállítás is szokatlan volt. Nem azt vártam, hogy teljesen gördülékeny lesz a játék, de ebben a helyzetben ezeket a hibákat a csapat nem bírja el. Első körben az volt a célom, hogy lássam azokat a játékosokat is, akik kevesebb lehetőséget kaptak, lássam azt, hogy mennyire lehet rájuk számítani. Úgy küldtem fel a pályára őket, mintha ez egy bajnoki meccs lenne, de ahhoz képest keveset kaptam vissza. Nagyon fájó pont, hogy 4 gólt kaptunk a mérkőzésen, ráadásul olyan szituációkból születtek ezek, ami egy ilyen szintű csapatnál, mint a Vasas nem fordulhat elő. Nekünk NB I-es terveink vannak, fel kell nőnünk a feladathoz! Olyan teljesítményt kell nyújtanunk, ami méltó lehet ahhoz, hogy a következő évben az élvonalban tudjunk futballozni. Az első félidőben az utolsó 15 percre felébredtünk és elkezdtünk futballozni, a szünet után ugyanez történt, ismét a játékrész második felére pörögtünk fel. A góljainkat megelőző helyzetek nagyon szépek voltak, de még nagyobb koncentrációra lesz szükség!”
 
 

 

EMLÉKEZTETŐ

Diósgyőri VTK - Vasas FC 4-2 (2-1)
Miskolc, DVTK Stadion, zárt kapk mögött. Játékvezető:
Garai Péter (Antal Péter, Bornemissza Norbert).
DVTK: Antal (Bukrán, 46.) - Farkas M., Polgár, Hegedűs J. (Karan, 63.), Vági - Rui Pedro, Max (Iszlai, 63.) - Ivanovski, Molnár G., Grozav (Makrai, 63.) - Dražić (Mullings, 63.). Vezetőedző: Feczkó Tamás.
Vasas 1. félidő: Jova - Szivacski, Szilágyi Z., Litauszki, Silye -  Viczián, Kovács M. -  Vernes, Szatmári, Balajti - Feczesin. Mb. vezetőedző: Tóth András.
Vasas 2. félidő: Radoš - Kilyén, Csató M., Szilágyi Z., Kalmár O. -  Viczián, Kovács M. (Köböl, 69.) -  Radó, Szatmári (Murka, 78.), Pekár - Feczesin (Birtalan, 63.). Mb. vezetőedző: Tóth András.
Gólszerző: Ivanovski (1-0, 11-esből) a 11., Grozav (2-0) a 31., Balajti (2-1) a 34., Mullins (3-1) a 72., Birtalan (3-2) a 78., Ivanovski (4-2) a 81. percben.


GÓLOK TÖRTÉNETE
11. perc:
Hegedűs laposan Molnárnak passzolt, aki a kezdőkörből egyből Dražićot indította. A szerb támadó futás közben nagyot küzdött Litauszkival, majd amikor visszahúzta a labdát, a védő akasztotta. Büntető a DVTK javára! Mirko Ivanovski állt a labda mögé, és a jobbra vetődő Jova mellett laposan a kapu bal oldalába lőtt, 1-0

31. perc: Gyors diósgyőri ellentámadás végén Molnár emelte kissé balról középre a labdát, Gheorghe Grozav belecsúsztatott, és az Jova fölött a hálóba hullott, 2-0 

34. perc: Polgár szerelte Balajti Ádámot a 16-son belül, de nagy meglepetésre szólt a játékvezető sípja. A sértett állt a labda mögé, és a balra vetődő Antal mellett laposan a kapu jobb oldalába lőtt, 2-1

72. perc:  Molnár bal oldali lapos centerzését a kapu elé berobbanó Shamir Mullings a hálóba továbbította, 3-1

78. perc: Bal oldali beadás után Birtalan Botond közelről fejelt a hálóba, 3-2

81. perc: Molnár bal oldali beadásába Makrai ért bele, így lett jó a labda  Mirko Ivanovskinak, aki elhúzta a tehetetlen Radoš mellett, és a rövid oldali kapufa mellett a hálóba gurított, 4-2

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 05. 20. 22:22

Dárdai Palkó a céljairól nyilatkozott

A véget ért bajnokságot is értékelte.
2022. 05. 20. 21:36

Simple Női Liga: döntőbeli ellenfelére vár az FTC

Jön az utolsó forduló.
2022. 05. 20. 20:27

Sepsiszentgyörgy főtere: így ünnepelték Románia kupagyőztesét - videó

Tulajdonosi üzenet Európának!
2022. 05. 20. 19:52

Freiburg: örömteli a klub terve Sallai Rolanddal

Megszólalt a sportigazgató.
2022. 05. 20. 16:56

Kecskemét: eldőlt a csodaedző sorsa - részletek és reakciók

Hivatalos bejelentés.
2022. 05. 20. 12:43

DVTK: eldőlt az edző sorsa, nagy változások lesznek a keretben

Tiszta vizet öntött a pohárba a többségi tulajdonos.
2022. 05. 20. 17:40

ZTE-Kaposvár: a helyosztó - reakció

Az utolsó ilyen jellegű élmény.
2022. 05. 20. 17:12

Nem játszhat a DVSC legjobb góllövője

Nem csak ő hiányzik majd egyedül.
2022. 05. 20. 19:39

Juhász Roland és Czvitkovics Péter is Európa-bajnokságon játszhat

Hivatalos bejelentés.
2022. 05. 20. 19:04

Átigazolások: megvan, milyen játékosokra vadászik majd a Kispest

De hová tűntek a magyar fitalok?
2022. 05. 20. 11:32

Legendáját gyászolja a Szpari

A csapat első NB I-es meccsén is betalált.
2022. 05. 20. 10:40

DVTK: visszavonul a rutinos védő - videó

2016-ban érkezett a csapathoz.
2022. 05. 20. 13:24

Edzőt is keres a Salgótarján

Hosszú távú munkalehetőséget kínálnak.
2022. 05. 19. 23:48

Mohácson volt mit félteni – reakció, képek a szurkolókról

Beszámoló két szemszögből.
2022. 05. 20. 18:40

Leendő riválisok hívták az MTK-t majdnem megmentő edzőt

Rákérdeztek nála a lényegre.
2022. 05. 20. 17:31

Túl a műtéten az FTC 1.8 millió eurót érő támadója

Belgiumban focizó testvérei segítik.
2022. 05. 20. 16:48

Két Bognárról is bejelentést tett a Paks

De ki lesz az új vezetőedző?
2022. 05. 20. 14:17

Egykori kapusát köszöntette a Loki

Kapusedzőként is dolgozott a csapatnál.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Vasas FC84
2Kecskeméti TE HUFBAU74
3DVTK69
4Szeged-Csanád Grosics Akadémia63
5BFC Siófok58
6Szombathelyi Haladás54
7WKW ETO FC Győr53
8Soroksár SC51
9FC Ajka51
10Nyíregyháza Spartacus FC50
11PMFC47
12Budafoki MTE42
13Szentlőrinc42
14Tiszakécskei LC41
15Dorogi FC41
16Aqvital FC Csákvár40
17Békéscsaba 1912 Előre39
18Szolnoki MÁV FC38
19III. Ker. TVE37
20Budaörs37
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!