nb1.hu

Vasas: fiatal tehetség a gárda legújabb igazolása

Több poszton is bevethető a játékos.

Nem lazsálnak a Vasas vezetői, az angyalföldiek újabb játékos érkezését jelentették be. Ezúttal Terbe Botondra csaptak le, a fiatal játékos legutóbb a Kecskemétet erősítette. Az U19-es válogatott szerződtetéséről szóló közleményt változtatás nélkül közöljük:
 
"Domonyai László, klubigazgatónk szerint egy igazi csapatembert igazoltunk.
 
– Terbe Botond egy U19-es válogatott tehetség, aki középpályásként és szélső hátvédként is jó teljesítményre képes. Harcos, kemény, nagy munkabírású játékos, igazi csapatember.
 
Terbe Botond tisztában van vele, hogy nem lesz könnyű beverekednie magát a kezdőcsapatba.
 

null

null

– Egy nagy múltú klubhoz kerültem, óriási megtiszteltetés számomra, hogy a Vasasnál látnak bennem fantáziát. Jó játékosok alkotják a keretet, de azon leszek, hogy minél több játéklehetőséghez jussak. Örülök, hogy nagyon sok fiatal csapattársam lesz.  Az U19-es válogatottban általában jobbhátvédet játszottam, míg Kecskeméten a középpályán szerepeltem, így mindkét poszton számolhat velem Szanyó Károly, vezetőedző.
 
Terbe Botond 2000. április 19-én született, Kecskeméten kezdett el futballozni. Folyamatosan tagja volt az utánpótlás válogatottaknak. Fiatal kora ellenére tavasszal alapembere volt az NB III-as KTE-nek."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC