nb1.hu

Vasas: ígéret az ultráknak

A legfanatikusabbak üzenete.

Szombaton rangadót rendeznek az NB II-ben, a Vasas a DVSC-t látja vendégül. Az angyalföldiek rajtja nem úgy sikerült, ahogy a drukkerek remélték. A fővárosi klubtól távozott Bene Ferenc vezetőedző, a Loki ellen Tóth András irányítja a gárdát. A Vasas-szurkolók a következő közleményt küldték az nb2.hu-nak: 
 
"AZ ARMATA FELHÍVÁSA!
 
Sajnos nem úgy indult a szezon, ahogyan azt vártuk.
 
Hullámvölgybe került a csapat, ezért is van most ránk, szurkolókra a legnagyobb szükség! Mint ismert, az edzőváltás már tény, tehát ezzel elindult egy folyamat, ami remélhetőleg pozitív eredménnyel zárul. Azonban most a jelenre kell koncetrálnunk és az előttünk álló feladatra.
 
A Lokit fogadjuk hazai pályán szombat este, ami egyrészt a pályán, valamint a lelátón is a legnagyobb rangadó az egész NB II-ben. Totyától ígéretet kaptunk, hogy a csapat csúszni-mászni fog a győzelemért. Totya azon kevesek egyike, akinek a szavában még hihetnek a Vasas-szurkolók. Reméljük, hogy a kérése a játékosokban is megmozgat valamit.
 
Egy dolog azonban biztos, rajtunk ezúttal sem fog múlni semmi!
 
Az Armata ismét koreográfiával készül a meccsre.
 
Ezért is szeretnénk megkérni mindenkit, hogy minél többen jöjjenek szombaton a meccsre a C-szektorba, még a kezdés előtt időben beérve, hogy az élőképet sikeresen be tudjuk mutatni, valamint a szurkolásunkkal belehajszoljuk a csapatot a győzelembe.
 
MINDENKIRE SZÜKSÉG VAN!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC