nb1.hu

Vasas: szembenézés a tényekkel

Elmondta a frankót a klubigazgató.

Domonyai László, klubigazgató nyilatkozott a keretben végbement változásokról.
 
Hangya Szilveszter átigazolásával Berecz Zsombor és Vida Máté után a harmadik válogatott labdarúgó távozik a klubtól ebben az átigazolási szezonban. A szurkolók nyilván nehezen élik meg mindezt. Mit tud nekik mondani?
Természetesen klubigazgatóként én is akkor lennék boldog, ha ez a három játékos az első bajnokin Vasas-mezben futott volna ki a pályára, de ez sajnos nem realitás, mivel az NB II-es bajnokságban játsszuk majd le azt a bizonyos első bajnokit. Olyan játékosokról beszélünk, akiket valóban szerettünk volna megtartani, akik tettre készen és harcra készen nagy erősségei lehettek volna a Vasasnak.  Nem véletlen a feltételes mód. A realitás ugyanis az, hogy egy olyan játékos – és itt most a konkrét személyektől tekintsünk el – akit magasabb osztályból, vagy külföldi bajnokságból klubok csábítanak, az nem lesz megfelelően motivált, nem lesz harcra kész az NB II-ben. Tudom, hogy ez így elég direkten hangzik, de jobb, ha szembenézünk a tényekkel, és egy létező problémát nem söprünk a szőnyeg alá. A mai futball ilyen, és nem csak Magyarországon, de a világ bármely részén így van ez. Szembenéztünk ezzel a helyzettel, mindezt elemeztük Jámbor Jánossal és vezetőedzőnkkel Kis Károllyal, és azt mondtunk olyan Vasast szeretnénk a pályán látni, ahol csak azok a játékosok viselik a piros-kék mezt, akik itt akarnak futballozni, itt akarnak sikeresek lenni, és mindent megtesznek a Vasasért. Éppen ezért úgy döntöttük, hogy akitől azt halljuk, vagy akin azt érezzük, hogy nem itt képzeli el a jövőjét, azt nem tartóztatjuk. Nem tartóztatjuk, de keményen képviseljük a Vasas érdekeit, és megkérjük ezeknek a játékosoknak az árát.
 

És mi történik azzal a játékossal, aki elkívánkozik, de nincs érte megfelelő ajánlat?
Azt gondolom, hogy az öltözőnkben ebből a szempontból mostanra letisztult a kép, amennyiben azonban mégis előfordulna ilyen jellegű probléma, akkor az adott játékosnak a piac visszajelzései alapján értékelnie kell a helyzetét, és változtatnia kell az elgondolásain. Amennyiben profi labdarúgóként ilyen helyzetben átgondolja a jövőjét, biztosan azt a döntést hozza, hogy megfeszül az edzéseken és a mérkőzéseken, és olyan teljesítményt nyújt, amivel segíti önmagát, és egyben a Vasast is, olyan produkciót rak le, amivel piacképessé teszi magát. Onnantól kezdve ő is jobb helyzetben lesz és a Vasas is, és a problémára lehet találni ésszerű megoldást.
 
Mi van, ha erre egy játékos nem képes?
Akkor nem fog tudni pályára lépni a Vasasban, de valószínű más klubban sem. A klub van olyan erős, hogy ilyen helyzetekben képviselje magát, de úgy vélem, nem kerülünk ilyen helyzetbe a jövőben. Amennyiben mégis, akkor azt meg fogjuk oldani a Vasas érdekeinek megfelelően. Egységes, motivált és jó öltözőnk lesz, erre garancia Vaskó Tamàs személye is csapatkapitányként. Az újonnan érkezőket is úgy igazoltuk, hogy ne csak játéktudásukkal, de szellemiségükkel is segítsék az újonnan formálódó Vasast. Nem szeretnék nagy szavakat használni, de ezek nem is nagy szavak, hanem egyszerű tények: a Vasas Futball Club Kft. biztos háttérrel rendelkező, kiszámítható és erős gazdasági társaságként, tisztességes és biztos fizetés ellenében, nagyon kemény munkát, lojalitást és teljesítményt vár el az alkalmazottaitól minden nap.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC