nb1.hu

Vasas: vigyázz a Kerülettel!

Tudja ezt az egyik legfontosabb angyalföldi is.

Sokkal jobban szerepel a Vasas a bajnokság első negyedében mint tavaly. Az előző kiírásban ugyanis inkább voltak közelebb ilyenkor az NB III-hoz a piros-kékek, mint közelebb a végül elmaradt NB I-es feljutáshoz.
 
Erről is beszélt Silye Erik, a piros-kékek talán legstabilabb pontja a klub honlapjának adott interjújában, amikor elmondta, hogy azért ragadtak az NB II-ben, mert rosszul kezdték az előző kiírást (az utolsó előtti fordulóban elszenvedett nyíregyházi vereség volt a legfájóbb a híveiknek, de addig már simán feljuthattak volna…)
 
„Az előző szezonból kellett kiindulnunk, ezért tudtuk, hogy nagyon nehéz meccsek várnak ránk most is. Tavaly beragadtunk a bajnokság elején, ami a végén megbosszulta magát. Mindig van két-három meglepetéscsapat a bajnokságban, akik előrébb szoktak lenni a tabellán, mint az előzetesen várható lett volna, ez most sincs másképpen. Természetesen a DVTK-val továbbra is számolni kell, ők vannak most kicsit abban a helyzetben, amilyenben mi voltunk tavaly. A húsz csapatból van hat-hét olyan gárda, melyek közül bármelyik odaérhet a végén.”
 
A jelenleg harmadik Vasas az újonc és a bennmaradásért küzdő III. Kerületi TVE-et fogadja hétfő este tévés-mérkőzésen (az óbudaiak nemrég Diósgyőrből hozták el az egyik pontot), ám Silye tudja, nem vehetik félvállról a mérkőzést:
 
„Az ilyen találkozók a legnehezebbek, amikor sokan azt hiszik, hogy simán meglesz az egyébként hőn áhított győzelem. Ideális a Kerületben a fiatal és a rutinosabb játékosok aránya, ráadásul azt sem szabad elfelejteni velük kapcsolatban, hogy két fordulóval ezelőtt pontot szereztek Diósgyőrben. Feljutóként el kellett, hogy kapják a magasabb osztály ritmusát. Nyerni szeretnénk, de nagyon nem szabad félvállról vennünk a hétfő esti meccset.”
 
Az interjúban Silye arról is beszélt, hogy nagyon élvezték a múlt hét pénteki, Újpest elleni edzőmeccsüket (győztek is 2-1-re), mert végre olyan csapat ellen mérkőzhettek meg, amelyik nem csak beállt ellenük védekezni.
 
Éppen emiatt is adja magát a kérdés: mire kell figyelniük az angyalföldieknek a bajnokság hátralévő részében:
 
„Az első fordulótól kezdve magas labdabirtoklási arányunk van, alkalmazzuk a presszinget. Az elején hiányzott a helyzetek megfelelő kihasználása, pedig ezek fordulópontokat jelentenek a mérkőzéseken. Ebben sokat javultunk, kivéve sajnos a Győr elleni találkozónkat, mert ott nulla-nullánál kihagytuk a lehetőségünket. Minél több helyzetet kell kidolgozunk, azokat minél jobban ki kell használnunk, ez pedig pozitív hatással lesz az elért eredményeinkre.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC