nb1.hu

Védőt igazolt a Hali, gólvágóval erősített az Ajka

Bejelentést tett védőjéről a Siófok.

HALADÁS
 
"Romic Danijel személyében megvan a Szombathelyi Haladás első nyári igazolása. Romicon kívül két fiatal, Szíjjártó Ármin és Horváth Rajmund profi szerződést kapott.
 
Három játékos írt alá szerződést a Szombathelyi Haladáshoz. Az Illés Akadémián nevelkedett, vépi származású 17 éves támadó, Horváth Rajmund a 2020/21-es NB II-es bajnokságban már egy alkalommal kezdőként, kétszer csereként pályára lépett a Haladásban. Most aláírta három évre, azaz 2024. június 30-ig szóló profi szerződését klubunkkal. Csakúgy mint a szintén 17 éves, ugyancsak támadó Szíjjártó Ármin. A játékos egy éve érkezett az Illés Akadémiára és ugyan korábban sérülés hátráltatta, óriási tehetségként tartják számon. Szíjjártó is 2024. június 30-ig írt alá.
 
A fiatalokhoz hasonlóan Romic Danijel is három évre kötelezte el magát a Haladásban.  A 28 éves szabadkai születésű, horvát-magyar kettős állampolgárságú futballista hazánkban Kozármislenyben, Pécsett, a Vasasban, Soroksáron, legutóbb pedig Budafokon szerepelt – közben az izraeli Hapoel Katamon csapatában is légióskodott. A 187 cm magas, belső védőként bevethető Romic az NB I-ben összesen 65 bajnokin játszott, két gólt szerzett, az NB II-ben 43 mérkőzésen négyszer talált be."
 
AJKA
 
"Kaposvárról érkezik nyári első szerzeményünk, hiszen Szarka Ákos 2 éves szerződést írt alá klubunkkal.
 
Szarka  első magyarországi klubja a Diósgyőr volt, később Gyirmóton, majd Kaposváron is megfordult új csatárunk.  Eddigi magyarországi karrierje alatt 114 mérkőzésen 40 alkalommal volt eredményes, a 2018/19-es NB II-es szezonban 19 góllal a második lett a góllövőlistán."
 
SIÓFOK
 
"Az előző évi kooperációs szerződésnek és jó kapcsolatnak köszönhetően több játékos érkezett a BFC Siófokhoz a Budapest Honvéd együtteséből, köztük volt a korosztályos válogatott Horváth Milán is, aki kölcsönben játszott klubunknál. A 2002-es védő újabb egy évet tölt majd el sárga-kék színekben.
 
Milu így értékelte a tavalyi szezont:
 
„Az első mérkőzés kivételével sorozatban a kezdőben kaptam helyet, aminek nagyon örültem. Az edzőváltás után azt éreztem, hogy Waltner Robi bá sokat tudott nekem segíteni, nála is folyamatosan tudtam játszani. Jött egy mélypont, nem úgy mentek a mérkőzések, ahogy azt elképzeltem, nem sikerült jól az az időszak sajnos. Az újabb edzőváltás után Mihalecz István úgy bízott bennem, mint amikor idehozott Siófokra, és ez visszaadta az önbizalmam. Nagy segítség volt ez nekem a felnőtt futballba való beilleszkedésemben. A csapat szezonját is egy hullámvasútként tudnám értékelni. Szerintem sokkal több volt bennünk, mint amit ki tudtunk hozni magunkból. A tavasszal belekerültünk egy nagyon hosszú rossz sorozatba, nehezen tudtunk kijönni belőle, de szerencsére a végére sikerült, és az utolsó meccseken már úgy teljesítettünk, ami az elvárt volt tőlünk.”
 
Mit vársz a 2021/2022-es NB II-es bajnokságtól?   
 
„Nagyon jó lenne, ha végig tudnám játszani a szezont, de minimum annyit, amennyit tavaly. Természetesen szeretném minél jobb játékkal segíteni a csapatot, és remélem kiegyensúlyozottabb lesz az évünk, amivel a szurkolóknak is örömet szerezhetünk! Jelenleg napi egy edzések vannak, de azok hosszúak és nagyon meleg van, emiatt a kezdet kicsit nehezebb. Remélem gyorsan belejövünk a munkába!”
 
Hogy ne csak a Siófokról essen szó, ma aktuális egy tipp tőled: mit vársz a Németország-Magyarország EB mérkőzéstől?
 
„Nagyon bízom benne, hogy tudunk nyerni 1:0-ra, de ehhez tényleg az kell, amit a válogatottban is többen nyilatkoztak. Tökéletesen kell játszani nagy koncentrációval és akarással, a németekről pedig ugyanez ne legyen elmondható. Nem tudom milyen kezdővel állnak fel, taktikailag mit akarnak, de biztos vagyok benne, hogy ők is nyerni szeretnének. Megvan bennük az a mentalitás, hogy mindig úgy mennek ki a pályára, hogy győzni akarnak. Részünkről is ez kell, és attól függetlenül, hogy a németek a favoritok, ahogy a franciák ellen, itt is lesz ugyanannyi esélyünk a meglepetésre! Hajrá Magyarország!”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC