Vért izzadva küzdöttek a szegediek az egyenlítésekért - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Vért izzadva küzdöttek a szegediek az egyenlítésekért

Simon Zoltán - 2016. May 03. Tuesday 07:36
Vác – Szegedi tudósítás egy nem mindennapi mérkőzésről.

Bár kétszer is vesztes állásból kelt fel a Szeged 2011-Grosics Akadémia, a két tizenegyest is kapó Vác végül győzelmet aratott Klausz László legénysége felett – írta a Szegedma.

 

Nem indult rosszul a találkozó, hiszen Denis Obot egy elcsípett passz után már a 3. percben megtornáztatta Czirjék Zoltánt. Sőt, az első negyedóra végéhez közeledveAndorka Péter játszotta magát tisztára egy lövőcsellel, de aztán a lövésénél Czirjék lábbal nagyot védett. A 18. minutumban viszont megszerezték a vezetést a hazaiak:Rusvay Gergely beadására Tóth Gergely érkezett a hosszún, majd okosan fejelte vissza a labdát a rövidbe. (1-0) Félóra elteltével váratlan cserére szánta el magát Klausz László, hiszen a sérülés nyomait a laikus szem számára nem mutató Szántai Levente helyett beküldte a kapuba Molnár F. Tamást. A hálóőr ezzel először állhatott a gólvonalra az NB II-es idényben, így pedig tíz perccel később a játéktérről követhette figyelemmel, amintAndorka Péter kiegyenlít, megszerezve ezáltal első gólját a bajnokságban. (1-1) Sokáig azonban nem örülhettek a vendégek, mert a túloldalon Vladimir Veselinov belépőjét követően Gyarmati II Tibor büntetőt ítélt a Vác javára. A labda mögé Rusvay állt, aki okosan gurított a jobb alsó sarokba a balra vetődő Molnár mellett. (2-1)

 

Fordulás után viszonylag hamar ismét egalizálni tudtak a szegediek, amikor Veselinov oldalról beívelt szabadrúgásánál a keresztbe bemozgó Germán Tamás megzavarta Czirjéket, így a játékszer akadálytalanul vágódhatott a kapu hosszú oldalába. (2-2) Innentől egy picit leült a mérkőzés, már ami a helyzeteket illeti, a csapatok sokáig csak mezőnyben gyűrték egymást. Ez ugyanakkor csak átmeneti állapotnak bizonyult, hiszen a 75. percben már ismét a Pest megyeieknél volt az előny. Obot a tizenhatoson belül vágta fel Sipeki Istvánt, az újfent megadott tizenegyest pedig ismét Rusvay értékesítette magabiztosan. (3-2) Bár a Klausz-legénység a folytatásban mindent egy lapra feltéve rohamozott, harmadjára már nem tudta kiegyenlíteni az állást, így pont nélkül távozott Vácról.

 

Germán Tamásék zsinórban harmadik vereségüket szenvedték el. Az üldözők közül senki sem tudott nyerni, de a Sopron a Szolnok elleni 0-0-ával is megelőzte a 9. helyről ezáltal lecsúszó Szegedet. Május 8-án a Balmazújváros látogat majd a gyulai Grosics Akadémiára.

 

Klausz László: “Vért izzadva küzdöttünk az egyenlítésekért, miközben mind a három kapott gólunkat sajnálatos egyéni hibák előzték meg. Kicsit görcsös is volt a játékunk, de a hozzáállásban voltak pozitív változások az elmúlt hétvégéhez képest.”

 

Vác FC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 3-2 (2-1)

Vác, Ligeti Stadion, 150 néző. Vezette: Gyarmati II Tibor •(Szécsényi István, Szalai Balázs).

Vác: Czirjék – Hegedűs, Görgényi, Dlusztus, Tányéros, Tóth Ge., Tóth Barnabás, Rusvay (Rása 85′), Sipeki, Zsolnai (Magos 76′), Tóth Barna (Kószás 59′). Vezetőedző: Nagy Tibor.

Szeged: Szántai (Molnár 30′) – Áchim, Tóth Gá., Farkas, Zabari, Obot, Oláh (Zelenyánszki 82′), Veselinov (Zádori 54′), Király, Germán, Andorka. Vezetőedző: Klausz László.

Gólszerzők: Tóth Ge. (18′), Rusvay (43′ – tizenegyesből, 75′ – tizenegyesből), ill. Andorka (40′), Veselinov (53′).

Sárga lap: Hegedűs (83′), Magos (90+1′), ill. Zabari (10′), Obot (74′), Germán (81′).

 

 

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 05. 27. 22:40

Szoboszlai Spanyolországba igazol? Reagált az ügynöke

Határozott válasz.
2022. 05. 27. 22:02

Mezőkövesd: jelentős változások lehetnek a keretben - reakció

Neveket nem mondhatott Supka Attila.
2022. 05. 27. 21:31

Az NB I-ben maradhat a Gyirmót gólvágója

A szakmai igazgató nyilatkozott a helyzetéről.
2022. 05. 27. 20:00

Klubot válthat nyáron Sallai Roland? - reakció

Fontos dologra világított rá.
2022. 05. 27. 19:05

Távozók a Gyirmótnál, kérdéses Priskin jövője

Nyilatkozott a Szeged új edzője.
2022. 05. 27. 15:36

Varga Roland és Dzsudzsák Balázs volt klubja ellen meccsel a Haladás

Elkészült a szombathelyiek nyári felkészülési programja.
2022. 05. 27. 20:32

16 éves tehetséget vet be a Loki legendája - reakció

Szimpatikus gesztusról is beszélt.
2022. 05. 27. 16:03

Győzelmi reményekkel utazik Jászberénybe a DVTK tartalék csapata - reakció

Elárulta várakozásait a vezetőedző.
2022. 05. 27. 19:36

A Vidi is nézhette az FTC kiszemeltjét

Sok csapat érdeklődését felkeltette.
2022. 05. 27. 18:16

Meglepetés: külföldit figyel a Vasas?

Az alapelv betartható maradhatna.
2022. 05. 27. 15:35

4 év után távozik a DVTK védője

Hivatalos bejelentés.
2022. 05. 27. 12:23

Hétszeres kettes fogathajtó világbajnok fogadta a Budafokot

Évzáró rendezvényt tartottak.
2022. 05. 27. 12:56

Apja ellen debütálhatott a fiatal tehetség

Nem esett gól a mérkőzésen.
2022. 05. 26. 18:31

Nem csak az ősi rivális kiütése miatt lehet elégedett a győri edző

Érthető, hogy grartulált.
2022. 05. 27. 17:49

Újpest: a Honvédtól és a Lokitól is érkezhet játékos?

Az egyik kiszemelt 5 meccsen szerepelt a magyar válogatottban.
2022. 05. 27. 17:18

Magyar válogatott: újabb játékosok érkeztek - reakciók

Az MLSZ adott helyzetjelentést.
2022. 05. 27. 16:45

Új csapatban folytatja a Vidi egykori kulcsembere

A közösségi oldalán köszönt el.
2022. 05. 27. 15:27

Eb-selejtező: két idegenbeli meccs vár Gera Zoltánékra

Mentálisan egy szinten.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Vasas FC85
2Kecskeméti TE HUFBAU77
3DVTK72
4Szeged-Csanád Grosics Akadémia66
5BFC Siófok59
6Szombathelyi Haladás57
7WKW ETO FC Győr56
8Soroksár SC52
9FC Ajka51
10Nyíregyháza Spartacus FC50
11PMFC48
12Aqvital FC Csákvár43
13Tiszakécskei LC42
14Budafoki MTE42
15Békéscsaba 1912 Előre42
16Szentlőrinc42
17Dorogi FC41
18Szolnoki MÁV FC38
19Budaörs38
20III. Ker. TVE37
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!