nb1.hu

Visszatért a kapuba a tavaly még megye II-es támadó

Szeged – Dongó Dénesnek remek átlaga volt a Móravárosi Kinizsiben.

A labdarúgó NB II nyitófordulójában az újonc SZEOL SC kapusa az a Dongó Dénes volt, aki 2015 végén még a megye II-es Móravárosi Kinizsiben játszott mezőnyjátékosként. Több szempontból is jót tett a hálóőrnek ez a felettébb szokatlan váltás.

 

Ez az osztály- és posztváltás nem mindennapi. A másodosztályba idén feljutó kék-feketéknél visszatérő volt Dongó, akinek eredetileg a kapuban a helye. De akkor miért rúgott gólokat a megye II-ben?

 

– Tavaly összesen nyolc hónapot voltam sérült. Sajnos egyébként sincs ilyen szempontból szerencsém, de az előző esztendő elképesztően peches szériát hozott – mondta Dongó Dénes a delmagyar.hu-nak. – Egy kéztörés után bokaszalag-szakadás jött, majd a combom is meghúzódott. Ekkor belefásultam, a kapusposzt pedig egyébként sem hálás. Ezért döntöttem úgy, kipróbálom magam mezőnyben. A Móravárosi Kinizsinél furcsállták az ötletemet, de rendesek voltak, befogadtak, majd belső középpályásként és csatárként is bevetettek. Persze voltak kezdeti ügyetlenségeim, de gyorsan belejöttem.

 

Dongó mind a tizenkét megyek II-es bajnokiján kezdő volt, a gólátlaga pedig minimum bravúros, tekintve, hogy egész életében csak védett. A tavalyi őszi szezonban négy találatot jegyzett: duplával vette ki részét a Székkutas elleni sikerből (4–0), illetve egyszer- egyszer betalált a Bordány (2–2) és a Baktó (1–1) elleni iksz alkalmával is, utóbbi bajnokin ráadásul a 82. percben mentett pontot csapatának.

 

– Sosem felejtem el azokat a gólokat, kapusként ez óriási élmény volt. Kétszer fejjel voltam eredményes, valamint bal és jobb lábbal is betaláltam, egyszer ráadásul távolról. Lelkileg felemelő egy ilyen kaland, kimásztam abból a gödörből, amit korábban nagyon mélynek éreztem. Sérülésem azóta nem volt, le is kopogom. Ráadásul az állandó mezőnyjáték miatt eddigi legjobb fizikumommal tértem vissza télen az újra cserekapust kereső SZEOL SC-hez – sorolta a váltás előnyeit Dongó.

 

Az első NB II-es meccse nem volt felemelő számára. Szeretett volna extrát nyújtani, de nem sikerült. Azt viszont elmondhatjuk: becsülettel állta a sarat a Szeged 2011- Grosics Akadémia igen komoly rohamainál az NB II-es bajnoki első húsz percében.

 

– Az edzéseken megkapom a zrikát, ha hibázom, viccelődve mondják a srácok, maradtam volna inkább mezőnyben. Mosolygok ezen, ahogy a furcsa kitérőmön is. Örülök, hogy megléptem, de arra nem sok esélyt látok, hogy újra posztot váltanék – árulta el a kapus, aki tisztában van vele: a sérülése után már edzéseket is végző Leindler Domonkos a SZEOL SC első számú hálóőre. Ha ő visszatér a kezdőbe, Dongó mindenben teljes erővel segíti majd, ezt leszögezte.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC