ZTE: már csak távozók lesznek - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

ZTE: már csak távozók lesznek

Simon Zoltán - 2019. January 30. Wednesday 12:36
És lehet sejteni, kik lesznek azok.
Sallói István, a ZTE FC sportigazgatója a Zalai Harlapnak nyilatkozott.
 
– Lezártnak tekintjük a téli átigazolásainkat. A téli erősítéseink is azt mutatják, hogy a tulajdonos nagyon komolyan gondolja, hogy a csapat legyen harcban, és jusson fel az élvonalba. Azt gondolom, hogy fokozatosan lépünk előre, az őszi szezon után a téli átigazolásokkal erősebb lett a keret. Sőt, egy kicsit bő is lett, és nem lenne jó, ha például lennének olyan labdarúgóink, akik pont emiatt kiesnének a játékból, mert nem jutnak elég lehetőséghez. Vannak érdeklődők játékosaink iránt, így szinte biztos, hogy a héten lesz olyan futballista, akit kölcsönadunk más csapatnak, hogy játékban maradjon. Ezek a megbeszélések folyamatosan zajlanak.
 
Arra, hogy kik lehetnek a távozók, Sallói István hétfőn nem kívánt kitérni, mondván, hogy sok lehetőség van előttük és a játékosok előtt is. Amíg ezek nem tisztázódnak, úgy vélte, nem volna szerencsés a dolgok elébe menni.
 
A szombati kezdőcsapat és a cserék alapján ( 2-1-re a cseh élvonalbeli Karvina ellen a zalai alakulat) akár kikövetkeztethető is lehet, hogy kik szorulhatnak hátrébb a korábbiakhoz képest. Mindenesetre a mezőnyjátékosok közül – bár ők is nevezve voltak – Hudák, Ekker, Szökrönyös és Kónya sem lépett pályára, Balázs Zsolt pedig már eleve ki sem utazott a törökországi edzőtáborba, aki a múlt héten még a szlovén Lendvával készült.
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 05. 29. 09:31

Sikeres volt a Dunaszerdahely idénye? - reakció

Maradt hiányérzet a fiatal magyar kapusban.
2022. 05. 29. 07:58

U21: a magyar válogatott több tagja búcsúra készül - reakció

Ketten utólag kaptak meghívót.
2022. 05. 29. 06:36

Vasárnapi foci: újabb magyar bajnoki osztály zár

A bajnokok és kiesők kiléte már tisztázódott.
2022. 05. 28. 21:56

Sepsi: eldőlt a védő sorsa - részletek

Kölcsönben szerepelt a csapatban.
2022. 05. 28. 19:04

Csákvár: őszintén beszélt a problémákról az edző - reakció

Magasan volt a stresszfaktor.
2022. 05. 28. 14:02

Tiszakécske: gőzerővel dolgoznak az erősítéseken - reakció

Gyilkos szezonról beszélt az edző.
2022. 05. 28. 19:53

Albérletben a Loki, mesterhármasra hajt a Fradi

16 éves tehetség bizonyíthat, 2 bajnok is otthon ünnepelhet.
2022. 05. 27. 20:32

16 éves tehetséget vet be a Loki legendája - reakció

Szimpatikus gesztusról is beszélt.
2022. 05. 28. 21:01

Román trénerrel boronálták össze a Vidit

Román portál írt erről.
2022. 05. 28. 20:33

ZTE: érkezhet a Fraditól játékos? - reakció

Megszólalt a sportigazgató.
2022. 05. 27. 19:05

Távozók a Gyirmótnál, kérdéses Priskin jövője

Nyilatkozott a Szeged új edzője.
2022. 05. 27. 15:36

Varga Roland és Dzsudzsák Balázs volt klubja ellen meccsel a Haladás

Elkészült a szombathelyiek nyári felkészülési programja.
2022. 05. 27. 16:03

Győzelmi reményekkel utazik Jászberénybe a DVTK tartalék csapata - reakció

Elárulta várakozásait a vezetőedző.
2022. 05. 27. 12:56

Apja ellen debütálhatott a fiatal tehetség

Nem esett gól a mérkőzésen.
2022. 05. 28. 20:16

Fradi: üzent az új játékos

A közösségi oldalán osztott meg egy bejegyzést.
2022. 05. 28. 19:32

Vidi: mi lesz az osztrák válogatott játékossal? - reakció

Több csapat is lecsapna rá.
2022. 05. 28. 18:36

Sepsi: öt futballista távozott

Hivatalos bejelentés.
2022. 05. 28. 17:53

ZTE: szerb edző is képben volt?

Végül nem ő lett a befutó.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Vasas FC85
2Kecskeméti TE HUFBAU77
3DVTK72
4Szeged-Csanád Grosics Akadémia66
5BFC Siófok59
6Szombathelyi Haladás57
7WKW ETO FC Győr56
8Soroksár SC52
9FC Ajka51
10Nyíregyháza Spartacus FC50
11PMFC48
12Aqvital FC Csákvár43
13Tiszakécskei LC42
14Budafoki MTE42
15Békéscsaba 1912 Előre42
16Szentlőrinc42
17Dorogi FC41
18Szolnoki MÁV FC38
19Budaörs38
20III. Ker. TVE37
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!