Bejelentés Kaposváron, érkezők négy csapatnál - ÖSSZEFOGLALÓ - m.nb2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben

Bejelentés Kaposváron, érkezők négy csapatnál - ÖSSZEFOGLALÓ

2020. July 07. Tuesday 19:10  | NB2.hu
NB2

Visszatérő nyilatkozott a Lokinál, hosszabbítás Kazincbarcikán.

Kép forrása: rakoczifc.hu

 

A KAPOSVÁR KÖZLEMÉNYE:

 

"Nagyon rövid pihenőt követően hétfő délután ismételten edzésbe álltak labdarúgóink, akik elkezdték a felkészülést a másodosztályra.

 

Játékosaink mindösszesen egy egyhetes pihenőt kaptak az OTP Bank Liga zárását követően, így hétfő délután már elkezdték a felkészülést a Merkantil Bank Liga NB II. 2020/2021-es idényére.

– Nagyon rövid volt a pihenő, mivel augusztus másodikán rajtol az NB II. – fogalmazott Takács Róbert, klubunk ügyvezetője. – A bajnokságra való nevezést július harmadikáig kellett leadnunk az Magyar Labdarúgó Szövetség felé, ezt természetesen megetettük.

Ügyvezetőnk elmondta: nagyon sok játékos van a klub látókörükben, többel már felvették a kapcsolatot, de konkrétumokról egyelőre nem tud beszámolni. Annyi azonban bizonyos, hogy a következő szezonban csak magyar labdarúgók alkotják majd a keretet.

–Teljesen máshogy alakul a felkészülésünk, mint eddig, mivel figyelembe kell vennünk, hogy csak egy hét állt a játékosok rendelkezésére, hogy kipihenjék magukat – fogalmazott Waltner Róbert, csapatunk edzője. – Ehhez még hozzájön, hogy decemberben is ugyanennyi pihenőidő állt rendelkezésre, ezalatt pedig lehetetlen feltöltődnie egy játékosnak. Meg kell találnunk a terhelés és a pihenés arányát, azt az arany középutat, melyet végigjárva labdarúgóink fizikálisan felkészültté és motiválttá válnak. Ebből a helyzetből kell kihoznunk a maximumot, de azt tudni kell, hogy nagy hátrányban vagyunk, mert kiestünk az élvonalból. Az NB I-es csapatoknak hosszabb szünetük van, míg az NB II-esek egy hat-hét hetes felkészülést tudnak végigcsinálni, mert már korábban véget ért a bajnokság számukra. Így a legnagyobb hátrányba a két kieső klub került.

Waltner Róbert hozzátette: a távozók miatt a védelmet és a középpályát szeretné megerősítni."

 

A DVSC BEJELENTÉSE:

 

"Bévárdi Zsombor a téli átigazolás során kölcsönbe került Kaposvárra, ahol hét első osztályú bajnoki mérkőzésen három gólt szerzett és egy gólpasszt adott. A támadó úgy véli, hasznos volt számára a mögötte álló félév.

 

– Pozitívan értékelem a Kaposváron eltöltött időszakot, sokat növelte az önbizalmam, hogy több alkalommal is kezdőként léptem pályára. Ez minden fiatal játékos karrierjét beindítja, próbálok erőt meríteni belőle, a megszerzett tapasztalatokat felhasználni és megragadni azokat a tényezőket, melyekben még fejlődnöm kell – fogalmazott az utánpótlás-válogatott labdarúgó, Bévárdi Zsombor. – Nyilván nem a legjobb szituáció, amibe most belekerültünk Debrecenben, de örülök, hogy visszatérhettem. Most realizálódik mindenkiben, hogy a másodosztályban folytatjuk szereplésünket, de azon vagyunk, hogy mihamarabb összeszedjük magunkat. A munkára kell koncentrálni, és akkor visszajuthatunk oda, ahová való a csapat. Véleményem szerint meg kell találnunk azt a taktikát, amely jó lesz a másodosztályban. Minden meccsen dominálni szeretnénk, egy ilyen klubnak ez a minimum. Ha maximálisan odatesszük magunkat, nem lesz probléma. Persze tudjuk, hogy nehéz feladat előtt állunk, de úgy gondolom, a csapat hivatott arra, hogy egy év után ismét az élvonalban szerepeljen – zárta szavait Bévárdi Zsombor."

 

A CSÁKVÁR KÖZLEMÉNYE:

 

"Az egyhetes edzőtábor végeztével mától ismét ismerős közegben, hazai környezetben folytatja felkészülését csapatunk.

 

- Remek körülmények között, ideális környezetben dolgoztunk a mátraházi olimpiai központban – felelte honlapunk érdeklődésére csapatunk vezetőedzője, Visinka Ede. – Kifogástalan minőségű pálya, konditerem állt a rendelkezésünkre, minden előre eltervezett munkát el tudtunk végezni. Egy rossz szavam sem lehet a játékosokra, mindenki nagyon odatette magát. Tervezett keretünkből egyedül Magyar Zsolt hiányzott, ő még különmunkát végez korábbi sérülése miatt. Egy régi-új játékossal erősödtünk, ma visszatért közénk és azonnal be is kapcsolódott a közös munkába Nándori Botond. Rá Tányéros Ádám sérülése miatt különösen fontos szerep hárulhat az ősszel. Szeretnénk még egy, esetleg két rutinos játékost szerződtetni, hiszen nagyon hosszú lesz a szezon és talán még soha ilyen erős nem volt az NB II, mint most lesz.

 

Csapatunk első felkészülési mérkőzését szerdán 18 órakor, Tatabányán vívja."

 

A KAZINCBARCIKA BEJELENTÉSE:

 

"Fótyik Dominik első ízben a Ness Hungary NB2 Keleti csoportjában futballozott Kazincbarcikán. A 2012/13-as bajnokság 28 bajnoki fordulójának minden mérkőzésén kezdőként lépett pályára. A játékos a következő évet már a történetében először első osztályban szereplő, Mezőkövesdnél kezdte meg, majd a 2014/2015-ös szezont a Kecskeméti TE akkor még szintén NB1-es klubjánál töltötte kölcsönben, mely kitérőt újabb három éves kövesdi szereplés követte. A védő 2018-ban igazolt újra Kazincbarcikára, ebben az évben a 37 forduló mindegyikén a kezdőcsapat tagja volt és hét gól is neve mellé került. A következő, azaz az idei hirtelen véget ért 2019/2020-as bajnokságban is a csapat egyik alapembere volt, a 27 lejátszott mérkőzés mindegyikén pályára lépett. Fótyik Dominik vitathatatlanul csapatunk egyik legkiemelkedőbb játékosa, akivel lejáró szerződését követően újabb három éves kontraktust kötöttünk.

 

Fótyik Dominik a következőeket mondta szerződéshosszabbításával kapcsolatban: "Ez lesz számomra zsinórban a harmadik szezon itt Kazincbarcikán, ahol most újabb három évet hosszabbítottam. Jól érezzük itt magunkat én és a családom is, hiszen nagyon szép a város. Most természetesen már mindenki azt várja, hogy kész legyen az új stadion és végre itthon focizhassunk, remélem teltház előtt. Nagyon várom a következő szezont, hiszen már a felkészülést is mindenki nagyon várta, mert hosszú időt töltöttünk foci nélkül. Boér Gábor irányításával már három hete zajlanak az edzések, egy más stílust próbálunk ki most, de azt gondolom, hogy egy kis gyakorlás után ez nekünk nagyon jól fog menni. Még négy hetünk van az első bajnokig, ez elég hosszú idő, hogy jó formában kezdjük meg a szezont és remélem minél előrébb végzünk majd a tabellán, talán még a hatodik hellyel sem túlzok."

 

KORÁBBAN:

 

Négy régi-új játékossal kezdte el a Loki

 

Békéscsaba: korábbi NB I-es játékos érkezett

 

Szeged: változások a keretben, érkezők és távozók

 

FRISSÍTÉS: 20.10

Szerződést bontott a Vasas a védőjével

 

LEGFRISSEBB HÍREK

PNDRGN.HU