Kazincbarcika: két játékost is kölcsönadtak - m.nb2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben

Kazincbarcika: két játékost is kölcsönadtak

2020. január 23. csütörtök 11:07  | Bíró Ádám
NB2

NB III-as csapathoz kerültek.

Kép forrása: kbsc.hu
A Kazincbarcika vezetői is gőzerővel dolgoznak a keret kialakításán. Az nb2.hu szerdán már beszámolt arról, hogy Virág Ákossal szerződést bontottak. Virág mellett Ádám Ferenc és Lakatos Miklós is távozott, bár az ő búcsújuk nem végleges, hiszen a KBSC a két játékost kölcsönadta a Putnoknak. Íme a barcikaiak közleménye a döntésről:
 

Kazincbarcika: történt ma egy szerződésbontás

Tegnap jeleztük, hogy "Gábor Lukács József, Kovác Alan és Németh Tamás után a negyedik téli érkezőt is bejelenthetjük: Hegedűs Márk a Budapest Honvéd után Kazincbarcikára igazolt", most viszont egy távozóról kell, hogy beszámoljunk. Az nb2.hu ugyanis úgy értesült, hogy a Kazincbarcika és Virág Ákos ma közös megegyezéssel szerződést bontottak egymással.

"Ádám Ferenc és Lakatos Miklós ugyan Kazincbarcikán kezdték meg felkészülésüket a tavaszi szezonra, azonban a csapat és a játékosok közös megyezésének köszönhetően a nagyban átalakuló Putnok FC-nél kapnak tavasszal lehetőséget.
 
Lakatos Miklós nem sokkal a 2019/2020-as szezon kezdete után, a nyári felkészülést követően érkezett hozzánk. A 20 éves játékos első magyarországi klubja a Merkantil Bank Ligában szereplő Kazincbarcika volt. Itt tizenhét bajnokin szerepelt a vezetőedző által felállított keretben, hat mérkőzésen lépett pályára kezdőként, három alkalommal volt csere és hétszer ült kispadunkon, valamint egy Magyar Kupa meccsen is lehetőséget kapott.
 

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról - NB1.hu

„Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

Ádám Ferenc József 2019 telén az azóta megszűnt Ózdi KSC csapatától érkezett Barcikára. A tavalyi szezonban lejátszott 15 mérkőzéséből, egyszer kezdett és kilencszer lépett csereként pályára, ekkor két gól is neve mellé került. Az idei bajnokság elmúlt fél évében Ádám Ferenc tíz bajnoki mérkőzésen viselte a Kazincbarcika csapatának mezét és a Svábhegy elleni kupa meccsen két góllal is biztosította csapatunk győzelmét.
 
A játékosok hosszabb távú karrierjére összpontosítva és a több játéklehetőség reményében kerültek az NB3 Keleti csoportjában szereplő Putnok FC csapatához.
 
Sikeres fél szezont kívánunk Lakatos Miklósnak és Ádám Ferencnek!"
 

LEGFRISSEBB HÍREK

PNDRGN.HU