Nem csak Feczesint kellett észrevenni a Vasas meccsein - m.nb2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben

Nem csak Feczesint kellett észrevenni a Vasas meccsein

2020. január 22. szerda 09:03  | Simon Zoltán
NB2

Bene Ferenc elmondta a sorrendet, amiben nincs változás.

Kép forrása: Vasas FC
Két edzőmeccset is játszott szombaton a totálisan újjáalakuló Vasas. A kispadon Szanyó Károlyt váltó Bene Ferenc előbb az NB II-es Soroksár (1-0-s győzelem), majd a szlovák másodosztályú Somorja (0-0) ellen mérhette fel a segítőivel együtt, hogy nagyjából hol tartanak a felkészülésben. 
 
Azért csak nagyjából, mert betegség miatt hat játékosára nem számíthatott a vezetőedző.
 
Viszont minden ürömben van öröm is, így Bene nagyon sok fiatal tehetséget is szemügyre tudott venni éles bevetés közben.
 
„Specialisták vannak a stábban, mindent próbálunk összehangolni. Még egy virológus hiányzik, mert sajnos hat betegünk volt. Ez egy kicsit megnehezítette a dolgunkat, szűkebb lett miatta a mozgásterünk, de a legfontosabb az volt, hogy a játékosok többsége kilencven perces terhelést kapott. Már növekednek a meccseken eltöltött percszámok, azaz az elképzeltek szerint halad a felkészülésünk. Egyedül a lázas betegségek nem hiányoztak. Remélem, nem veti vissza fizikálisan nagyon az érintetteket. A keret felosztása két mérkőzésre taktikai megfontolások szerint történt még így is, próbáljuk összeszoktatni a játékosokat. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Soroksár ellen nyolc darab U21-es korosztályú játékost tudtunk megnézni. Kétezer-kettes és kétezer-hármas születésűek is bizonyíthattak, véleményem szerint, ragyogóan megállták a helyüket egy jó másodosztályú csapat ellen.
 
 
Feczesin Róbert, az NB I-es bajnokság góllövőlistájának a vezetője a második, szlovák csapat elleni mérkőzésen mutatkozott be. A támadó a találkozó után elmondta, egy edzés után lépett pályára a Vasasban. Éppen ezért nyilvánvaló, hogy Bene nem azért cserélte le a második félidő derekán, mert gond lett volna a teljesítményével. Sőt, ennek éppen az ellenkezőjéről beszélt a vezetőedző:
 
„Mindig kompletten próbálom nézni a játékosokat. Első perctől kezdve észrevehető volt, hogy Feczesin profi labdarúgó, nagyon nagy segítségére lesz a csapatnak. Az első momentumain is látszott már, hogy abszolút beleillik a játékstílusunkba. Már a Somorja ellen jól mozgott, de azt kicsit sajnálom, hogy még nem volt teljesen éles és annyira gyors a csapat, amennyire szeretném. Nagyjából hetven-nyolcvan százalékos állapotban voltunk. Azt is sajnálom, hogy a második meccsünket nem nyertük meg, mert a reális az lett volna, ha több góllal győzünk.”
 
 
A Vasas január 6-án jelentette be, hogy Hidi M Sándorral négyéves szerződést kötött. Sokan támadták miatta a neten a klubvezetést, hogy minek kapott szerződést. Olyanok bírálták a játékost és az őt szerződtetőket, akik még nem is látták játszani a tehetséget Nos, Hidi a Vasas egyik legjobbja volt. Végig zakatolta, vagy ha úgy jobban tetszik, robotolta a mérkőzést, és ami a legfontosabb ismertetőjele, minden irányban jól és pontosan passzolt, ami azért is fontos, mert olyan játékosok közé tartozik már most, 18 évesen, akiknek nincs szükségük arra, hogy a labdát bámulják állandóan, mert felemelt fejjel is tudnak cselekedni. Ez meg a modern, minőségi foci parádés alapelve.
 
„Nagyszerűen játszott, nagyon jól ismerem az utánpótlás-válogatottból. Csupaszív játékos, aki viszont nemcsak a szívét teszi fel a pályára, hanem nagyon jól tud játszani is. Nyilván még sokat kell tanulnia és még jobban beleilleszkednie a csapatjátékunkba, de eddig maximálisan elégedett vagyok vele. Viszont el kell mondanom, hogy a teljes keret jól dolgozik, mindenki csipkedni magát, azt érzem a játékosaimon, hogy mindenki tagja szeretne lenni a kezdőcsapatnak. Olyan normális morál van, ami később nagy segítségünkre lehet. A sorrend viszont nem változik: klub, csapategység, egyéniség!” - zárta a mondandóját Bene Ferenc.
 
FRISSÍTÉS: 11.52
 

Sallói szerint a Vasas felborította a belföldi átigazolási piacot - NB1.hu

Forrás: Vasas FC December 27-én nyilatkozott honlapunknak Nagy Miklós, a Vasas Kubala Akadémia tulajdonosa, a Vasas FC kisebbségi tulajdonosa, aki a felnőtt csapat klubigazgatója is egyben. Nagy az interjúban kijelentette, minden csapatrészbe igazolnának, mert megítélésük szerint az élvonalban a helyük. 

LEGFRISSEBB HÍREK

PNDRGN.HU