Új igazolás, 4 próbázó és stábot érintő változások Budafokon - m.nb2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben

Új igazolás, 4 próbázó és stábot érintő változások Budafokon

2019. June 24. Monday 13:22  | Simon Zoltán
NB2

Alapos átalakulások mennek végbe Csizmadia Csabáéknál.

Kép forrása: Budafok/Facebook
A Budafoki MTE a napokban két új játékos szerződtetését jelentette be. A harmadosztályú PMFC-től érkező Romić Danijel élvonalbeli tapasztalattal is rendelkezik, már húszévesen játszott az NB I-ben – jelentettük tegnap.
 
A Gyirmót FC Győrtől szerződtetett támadóról, Horváth Rolandról Oláh Lóránt sportigazgató azt mondta a klub honlapjának, hogy olyan center érkezett Budafokra, aki gólerős, nagy munkabírású és remekül tudja támadni az ellenfél védővonala mögötti területet.
 
“Roland ráadásul magas, kimagaslóan jó a fejjátéka, ami a támadások során és a pontrúgások védekezésénél is hasznunkra válhat. Utóbbival voltak gondjaink a legutóbbi idényben, ezen a területen is fejlődnünk kell” - tette hozzá Oláh Lóránt. “Danijel és Roland is extrán motivált, van bennük potenciál, sokat várunk tőlük. Ezzel az elszántsággal pedig a csapattársaikat is húzzák majd magukkal.”
 
Oláh elárulta azt is, hogy a keretük még nem tekinthető egyértelműen véglegesnek, mert hétfőtől négy próbajátékos csatlakozik, akik egy hét alatt meggyőzhetik a szakmai stábot arról, hogy szükség van rájuk.
 
“Szuhadovszki Soma legutóbb Monoron játszott, a Honvéd-nevelés Soltész István a Kelen játékosa, Darabont Gábor a kispestiek NB III-as csapatának tagja, Tratnyek Dániel pedig Kaposvárról érkezik hozzánk próbajátékra” - mutatta be a kiszemelteket Oláh Lóránt. “Mind a négyen bónuszkorú, vagyis 1999-ben vagy azután született futballisták. Mellettük természetesen a budafoki fiatalok is az első csapattal készülnek az új szezonra.”
 
Változások történtek Csizmadia Csaba vezetőedző szakmai stábjában is. A távozó kapusedző, Bíró Szabolcs helyét Nagy Gábor veszi át, aki legutóbb az MTK Budapestnél dolgozott. A Schneider Sándor halála után megüresedett technikai vezetői pozícióban a Vácról érkező Varga Péter tevékenykedik majd.
 
"Több lehetőséget is figyelembe vettünk, de Gábor meggyőzött minket arról, hogy szakmailag és emberileg is illik a budafoki közegbe" - mondta Oláh Lóránt az új kapusedzőről. "Sok sikert kívánok neki, a távozó Bíró Szabolcsnak pedig köszönöm, amit a csapatért tett az elmúlt években. A technikai vezetői pozíciót átmenetileg Markovics József és Szöllősi Tamás töltötte be az elmúlt hónapokban, most viszont végleges megoldást kellett találnunk. Egy tapasztalt, jó kapcsolatokkal rendelkező kolléga csatlakozott hozzánk, aki a háttérmunkákat profin meg fogja oldani."

LEGFRISSEBB HÍREK

PNDRGN.HU